NB III. – Szerdán az újonc Törökszentmikósi FC-Veteriner csapatát fogadjuk

 


Szerdán az első hétközi fordulóval folytatódik az NB III-as bajnokság, ahol az újonc Törökszentmiklósi FC-Veteriner lesz a vendégünk a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban 16.00 órakor kezdődő mérkőzésen.


A Törökszentmikósi FC-Veteriner a bajnokság egyik újonca. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei bajnokságot magabiztosan nyerték meg az előző szezonban. A mérkőzések folyamán 22 győzelem, 4 döntetlen és mindössze 2 vereség a mérlegük. A második legtöbb gólt szerezték (84) és legkevesebbet (23) kapták. Az NB III-ban jelenleg a sereghajtó helyen tanyáznak, mivel eddig mind a 4 mérkőzésüket elveszítették, ezeken 14 gólt kaptak és csak egyet szereztek.

Csapatunk eddi 50 %-os teljesítményt nyújtott a bajnokságban, a két győzelemnek (Tállya KSE, SBTC) és a két vereségnek (Sényő-Carnifex FC, DVTK II.) köszönhetően. A pozíciónk javítására, hazai közönség előtt Labancz Róbert vezetőedző és a csapat számára a cél a 3 pont itthon tartása az újonc ellen. Sajnos két sérültünkre, Katona Attilára és Fejes Jánosra nem számíthat a vezetőedzőnk a mérkőzésen.

Az előző szezonban nem találkozott a két csapat.


A mérkőzésről Labancz Róbert vezetőedzőt és csapatunk kapusát Varga Huba Leventét kérdeztük honlapunkon:

– Nem lesz könnyű mérkőzés de hazai közönség előtt csak a győzelem elfogadható.

 

– Az előző mérkőzés nem úgy alakult ahogy akartuk. Most viszont egy frissen feljutó csapat ellen javíthatunk. Azt gondolom kötelező a 3 pont ezen a mérkőzésen, úgy mint minden hazai mérkőzésen. Az az egy biztos, hogy mindent megteszünk a győzelemért! Hajrá Eger!

A mérkőzés játékvezetője: Kovács Imre

Asszisztensek: Kovács Brankó Krisztián, Bencze András


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella


Azok a szurkolók sem maradnak le semmiről, akik nem tudnak kilátogatni a mérkőzésre, mert a tervek szerint lesz élő közvetítés, melyről a Facebook oldalunkon tájékoztatjuk az érdeklődőket!



SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK!

A sportrendezvényekre a hatályos kormányrendelet értemében 18 év feletti szurkolók csak védettségi- és
személyi igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be.

A 18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

Jegyárak:

Felnőtt: 700 Ft

Diák, nyugdíjas: 500 Ft

14 év alatt a belépés ingyenes!

A bérlet ára:

7.000 Ft, 

amely érvényes az NB III. Keleti csoport minden hazai bajnoki mérkőzésére.

A belépőjegyeket és bérleteket a mérkőzés napján lehet megvásárolni a helyszínen.

Pénztárnyitás a mérkőzés előtt 1 órával!



 

Vélemény, hozzászólás?