NB III. – Az újonc Hidasnémeti VSC vendégei leszünk a hétvégén

 


Szombaton Borsodba utazunk, az újonc Hidasnémeti VSC vendégei leszünk, ahol a mérkőzés 16.00 órakor kezdődik.


A Hidasnémet VSC újonc az NB III-as bajnokságban, melyre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bajnokság megnyerésével szerzett  jogot. A harmadosztályban jelenleg a 16. helyet foglalják el a tabellán, 1 győzelemmel (Kisvárda Master Good II.), 1 döntetlennel (Jászberényi FC) és 3 vereséggel (Putnok FC, DEAC, BKV Előre). Az egyetlen győzelmüket a szerdai fordulóban szerezték meg a Kisvárda ellen.

Csapatunk sikerrel vette a szerdai fordulót a másik újonc Törökszentmiklósi FC-Veteriner ellen a Szentmatjay Tibor Városi Stadionban, ahol eddig 100 %-os a teljesítményünk. A szombati cél, hogy Hidasnémetiből elhozzuk a 3 pontot, ezzel megszerezve az első pontjainkat vendégként.

Az előző szezonban nem találkozott a két csapat.


A mérkőzésről Labancz Róbert vezetőedzőt és csapatunk játékosát Pölöskei Pétert kérdeztük honlapunkon:

– Hazai győzelmek után idegenben is jó lenne már pontokat gyűjteni.

Ennek szellemében készülünk a hétvégi mérkőzésre.

 

– Eddigi hazai eredményességünket szeretnénk átmenteni az idegenbeli meccseinkre is! Esélyesként lépünk pályára az újonccal szemben és mindent megteszünk, hogy három ponttal térjünk haza!

A mérkőzés játékvezetője: Sándor Csaba

Asszisztensek: Szilágyi Zsolt, Sztányi Tibor


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella


*



*



 

Vélemény, hozzászólás?