NB III. – Megszakadt a a hazai győzelmi sorozatunk

 


Eger SE – Putnok FC 1-3 (1-2)

NB III. Keleti csoport – 7. forduló

Eger, 2021.09.12.


A mérkőzés elején történt gyors gólváltás utána 2-1 előnyre tett szert a vendég csapat, amit a második félidő közepén még növelni is tudott, így csapatunk elvesztette a hazai győzelmi sorozatát. Így az utolsó három (felkészülési , MOL Magyar Kupa és a bajnoki mérkőzés) Putnok FC elleni mérkőzésünket elvesztettük


10. perc: Bal oldali szögletrúgás után a kapusunknak nem sikerült megszerezni a labdát, ami után Katona Bence volt a legszemfülesebb és a hálóba gurított – 0-1

12. perc: A mi gólhelyzetünkből indult a putnoki ellentámadás, melyből lekontráztak bennünket és Engel Alex megszerezte a vendég csapat második gólját – 0-2

13. perc: A gól utáni középkezdésből szabadrúgáshoz jutottunk 17 méterre a ellenfél kapujától, melyet Antal Zsolt végzett el és kilőtre a jobb felső sarkot – 1-2

70. perc: Jobb oldali készerítőzés után Katona Bence elé került a labda, aki kilőtte jobb alsó sarkot – 1-3


– Sajnos, amit gyakoroltunk a héten, azt nem láttam viszont a játéktéren. Ahhoz, hogy ebből a gödörből kilábaljon a gárda, sokkal több futás és nagyobb akarat kell.

Forrás: HEOL

 

SZALA ÁKOS

vezetőedző

– Nem lenne nagy gond, ha az összes mérkőzésünket Egerben kellene játszanunk. Remélem, ez a győzelem átszakít egy gátat a csapatban. Meg vagyok róla győződve, hogy a tabellán elfoglalt helyezésünk nem tükrözi a játékunkat. Igazi csapatként működtünk.

Forrás: HEOL


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Putnok FC)


*


Mérkőzés fotók (Eger SE-Putnok FC)


Forduló eredményei


Aktuális tabella


Köszönjük a Gyros Étterem mérkőzés utáni vacsora felajánlását!



 

Vélemény, hozzászólás?