NB III. – Újra Szentmarjay Tibor Városi Stadionban, ahol a vendégünk a Kisvárda Master Good II.

 


A vasárnap hosszú idő után újra hazai pályán játszik bajnoki mérkőzést csapatunk. A Szentmarjay Tibor Városi Stadionban 15.00 órakor kezdődik a találkozó, ahol a Kisvárda Master Good II. csapatát fogadjuk.

Minden szurkolót szeretettel várunk újra Egerben, ahol a mérkőzés megtekintése INGYENES!


A Kisvárda Master Good II. jelenleg a tabella első harmadában, a 7. helyen található. Az eddigi fordulókban 5 alkalommal győztek, 2 döntetlen és 3 vereség mellett. Az előző héten hazai pályán játszottak gólnélküli döntetlent a Füzesgyarmati SK ellen. A vendég csapat főleg fiatalokból áll, de mivel a hétvégén nincs forduló az NB I-ben, így lehet számítani arra is, hogy lesznek visszajátszók is az első csapatból.

Csapatunk csütörtöktől Labancz Róbert vezetőedzővel újra elkezdhette az edzéseket Egerben. A hétvégén pedig közel egy hónap után újra a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban rendezhetjük a bajnoki mérkőzésünket. Így pozítívan készülhettünk a vasárnapra a hét második felében, amit a tabella 10. helyéről várunk, az eddigi 4 győzelemmel és 6 vereséggel. A Kisvárda Master Good II. ellen szeretnénk az előző fordulóban, a listavezető otthonában mutatott játékot folytani, ami bizakodásra adhat okot a találkozóra. Reméljük a Stadionba újra kilátogató szurkolók segítségével sikerül itthon tartani a 3 pontot

Az előző szezonban Kisvárdán 0-0 lett az eredmény, míg Egerben 1-0-ra sikerült nyernünk.


A mérkőzésről Labancz Róbert vezetőedzőt és csapatkapitányunkat Debreczeni Dávidot kérdeztük honlapunkon:

– Szervezett játékkal, a győzelem reményében fogadjuk ellenfelünket  Egerben a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban.

 

– Nagy volt az öröm hogy újra a stadionba tudtunk edzeni, remélem hogy ez jó hatással lesz a csapatra és újra győztesen tudjuk elhagyni a pályát! Remélem a szurkolóink is átérzik a helyzetünket és sokan kijönnek támogatni a csapatot!

A mérkőzés játékvezetője: Újhelyi Tamás

Asszisztensek: Márkus Péter, Elek Balázs


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella


Azok a szurkolók sem maradnak le semmiről, akik nem tudnak kilátogatni a mérkőzésre, mert a tervek szerint lesz élő közvetítés, melyről a Facebook oldalunkon tájékoztatjuk az érdeklődőket!



SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK!

A szurkolók a mérkőzést INGYENESEN tekinthetik meg!

A sportrendezvényekre a hatályos kormányrendelet értemében 18 év feletti szurkolók csak védettségi- és
személyi igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be.

18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.



 

Vélemény, hozzászólás?