NB III. – Kisvárdai győzelem a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban
Eger SE – Kisvárda Master Good II. 0-3 (0-1)
NB III. Keleti csoport – 11. forduló
Eger, 2021.10.10.
Sajnos nem sikerült megszakítani a rossz sorozatunkat.. Nem jó előjelekkel vágtunk neki a találkozónak, hiszen több sérültünk és még eltiltottunk is volt. Kisvárdának csak az első félidőben voltunk egyenrangú ellenfelei a második játékrészben már inkább a vendégcsapat akarata érvényesült, így magabiztosnak mondható győzelmet arattak a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban.
42. perc: A kapusunk által előreívelt labdánál szabálytalannak tűnt a kisvárdai szerelés, de a síp néma maradt, amiből az indított a vendég csapat, melyből a bizonytalankodó védő és a kapus között Szentes Dávid volt szemfüles megszerezte a vezető gólt – 0-1
52. perc: A szögletrúgásunkból indult a kisvárdai akció. Az ellenfelünk párhúzásból lekontrázott bennünket és Nagy Mihály Krisztián talált 11 méterről a kapunkba – 0-2
59. perc: Bal oldali begurítást követően a védőt megelőzve újra Nagy Mihály Krisztián volt eredményes 2 méterről – 0-3
– Az első félidőben még fegyelmezettséggel próbáltuk kiegyenlíteni az ellenfél nagyobb tudását. Az első gólt szerintem szabálytalanség előzte meg, majd a szünetben sérülés miatt két cserére volt szükség. Utána a fiúk hiába igyekeztek, sajnos kijött a két csapat közötti különbség.
Forrás: HEOL |
KOCSIS JÁNOS
vezetőedző |
– Elég nagy különbség volt a két csapat között, de az első félidőben ez a mi hibáink miatt még nem mutatkozott meg az eredményben. A második játékrészben szerzett gólokkal aztán végleg sikerült eldönteni a pontok sorsát. |
Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Kisvárda Master Good II.)
Mérkőzés fotók (Eger SE-Kisvárda Master Good II.)
Forduló eredményei
Aktuális tabella
*