NB III. – A Füzesgyarmati SK-t fogadjuk a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban

 


A vasárnap újra hazai pályán játszik csapatunk. Ebben a fordulóban a Füzesgyarmati SK csapatát fogadjuk a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban, 13.00 órától megrendezésre kerülő találkozón.


A Füzesgyarmati SK a tabella első felében a 9. helyet foglalja el a tabellán. Eddig 3 alkalommal győztek, 5 döntetlen és 3 vereség mellett. Az utolsó öt fordulóban 8 pontot szereztek. Legutóbb hazai pályán győztek 2-1-re a Sényő Carnifex FC ellen.

Csapatunk továbbra sem a megszokott módon tudja végezni a felkészülést a mérkőzésekre. Így nem meglepő, hogy az csak  3 pontot szereztünk az utolsó öt mérkőzésünkön. Legutóbb hazai pályán szenvedtünk vereséget a Kisvárda Master Good II. csapatától. Sajnos még mindig vannak sérültjeink, de viszont Pál Szabolcs letöltött az eltiltását így a hétvégén már Labancz Róbert vezetőedző rendelkezésére áll. A találkozón mindenképpen pontot, vagy pontokat kellene szerezni, hogy kilábaljunk a hullámvölgyből.

Az előző szezonban hazai pályán 2-1-re győztük le ellenfelünket, míg Füzesgyarmaton ugyanilyen arányban győzött a hazai csapat.


A mérkőzésről Labancz Róbert vezetőedzőt és csapatunk játékosát Katona Attilát kérdeztük honlapunkon:

– Hetek óta nem tudunk megfelelően készülni. A jövő kép sem néz ki túl biztatóan.

Ez a helyzet megviseli az edzőt, játékost egyaránt
Győzelemre törekszünk a jó formában lévő Füzesgyarmat ellen.

 

– Szeretnénk megszakítani a negatív szériát amiben vagyunk egy hazai győzelemmel. A Füzesgyarmat nehéz ellenfél, gólerős támadókkal. Agresszív, párharcokban jó játékosokból áll. De, ha szervezettek leszünk, mint a Jászberény és a BKV ellen akkor megnyerhetjük a meccset.

A mérkőzés játékvezetője: Muhari Gergő

Asszisztensek: Kövér Tamás, Vilmányi Simon


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella


Azok a szurkolók sem maradnak le semmiről, akik nem tudnak kilátogatni a mérkőzésre, mert a tervek szerint lesz élő közvetítés, melyről a Facebook oldalunkon tájékoztatjuk az érdeklődőket!



SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK!

A szurkolók a mérkőzést INGYENESEN tekinthetik meg!

A sportrendezvényekre a hatályos kormányrendelet értemében 18 év feletti szurkolók csak védettségi- és
személyi igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be.

18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.



 

Vélemény, hozzászólás?