NB III. – Nem sikerült a pontszerzés Tiszafüreden

 


Tiszafüredi VSE – Eger SE 1-0 (0-0)

NB III. Keleti csoport – 17. forduló

Tiszafüred, 2021.11.14.


Két hasonló csapat mérkőzését láthatták a nézők, tipikus egygólos mérkőzésre lehetett számítani. Az első félidőben két komoly lehetőségünk is volt a gólszerzésre, sajnos ezek kimaradtak. Az ellenfél pedig a hibánkat kihasználva a második félidő közepén megszerezte a vezetést. A gól után mindent egy lapra tettünk fel, de sajnos nem sikerült egyenlítenünk. A találkozón újoncot avattunk, hiszen a találkozó végén pályára lépett U19 játékosunk Rab Kristóf Zoltán, aki az első NB III-as mérkőzésén szerepelt.


7. perc: A tizenhatos vonalán vesztettük el a labdát, melyből kapura lőtt a Tiszafüred. A lövés a védőről Szabó Viktor elé került, aki 6 méterről a bal alsó sarokba lőtt – 1-0


– Úgy fest, a két nap nem volt elegendő ahhoz, hogy az elképzelésünket átadjuk úgy a játékosoknak, hogy sikeresek legyenek – vagy az elképzelés nem volt jó. Sajnálom a dolgot, mert a fiúk nagyon készültek erre a meccsre. Bízom benne, hogy hamarosan elmúlik a bizonytalanság felettük és megindulunk felfelé.

Jók: Ivicevic, Juhász G., Hegedűs D.

Forrás: HEOL

 

DORCSÁK ZOLTÁN

vezetőedző

– Gyenge támadójátékkal ugyan, de megérdemelten nyertünk.

Jók: Barzsó, Fehér, Szabó V.

Forrás: HEOL


Mérkőzés jegyzőkönyv (Tiszafüredi VSE-Eger SE)


 


Mérkőzés fotók (Tiszafüredi VSE-Eger SE)


Forduló eredményei


Aktuális tabella



 

Vélemény, hozzászólás?