NB III. – Az utolsó hazai fordulóban a DVSC II. csapatát fogadjuk a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban

 


Vasárnap az utolsó hazai mérkőzését játsza csapatunk a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. Ellenfelünk a DVSC II. lesz a 13.00 órakor kezdődő találkozón.


A DVSC II. jelenleg a 15. helyen 1 helyezéssel és 1 ponttal előzi meg együttesünket. Eddig 5 alkalommal győztek, 4 döntetlen és 8 vereség mellett. Az előző fordulóban kétgólos győzelmet arattak hazai pályán a Kisvárda Master Good II. ellen.

Csapatunkra újabb 6 pontos mérkőzés vár a hétvégén. Az előző forduló hasonló mérkőzésén nem sikerült a pontszerzés a Tiszafüredi VSE ellen. Így az eddigi 6 győzelmünkkel és 11 vereségünkkel a 16. helyet foglaljuk el a tabellán. Érdekesség, hogy mi vagyunk az az egész NB III-as mezőnyből az egyetlen gárda aki még nem játszott döntetlent. A pozíciónk javításához pontot, vagy pontokat kell szerezni a csapatnak, melynek felkészítését ezen a héten a Vitányi László – Fűkő Tibor edzőpáros irányította.

Az előző szezonban hazai pályán 4-0-ra, míg idegenben, Nagyerdei Stadionban 2-0-ra győzttük le a DVSC II-t.


A mérkőzésről csapatunk vezetőedzőjét Vitányi Lászlót és játékosunkat Tóth Ákost kérdeztük honlapunkon:

– Ismét egy tabella közeli ellenféllel meccselünk. Igyekeztünk a játékosokat felkészíteni, hogyan nyerhetik meg ezt a mérkőzést. Mindannyian tudjuk, hogy fontos lenne a 3 pontot itthon tartani, ezért szurkolóink jelenlétére is kiemelten számítunk!

 

– Azt gondolom, hogy egy újabb fontos meccs előtt vagyunk, egy hozzánk hasonló csapat ellen, ahol fontos, hogy itthon tudjuk tartani a 3 pontot az utolsó hazai mérkőzésükön. Szerintem mindenki, aki a pályára lép a maximumot fogja adni, hogy minél könnyebben itthon tartsuk a pontokat. Én is a maximumot fogom adni, ha meg kapom a lehetőséget a mestertől.

A mérkőzés játékvezetője: Lovas László

Asszisztensek: Zahorecz Roland, Ancsin Zoltán


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella


Azok a szurkolók sem maradnak le semmiről, akik nem tudnak kilátogatni a mérkőzésre, mert a tervek szerint lesz élő közvetítés, melyről a Facebook oldalunkon tájékoztatjuk az érdeklődőket!



SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK!

A szurkolók a mérkőzést INGYENESEN tekinthetik meg!

A sportrendezvényekre a hatályos kormányrendelet értemében 18 év feletti szurkolók csak védettségi- és
személyi igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be.

18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.



 

Vélemény, hozzászólás?