U14 leány – Aranyérem a a gödöllői Sátor Kupán

 


Sátor Kupa

U14 leány

Gödöllő, 2022.01.16.


A torna végeredménye:

1. Eger SE

2. Pécsi Labdarúgó Akadémia

3. BVSC

4. MTK

5. Siófok


– Ismét egy remek szervezésű tornán vehettünk részt Gödöllőn. Decemberben a harmadik helyet csípték meg a csajok , azonban ezen a hétvégén fantasztikus teljesítménnyel sikerült megnyernünk a tornát. Két okból is nagyon örülök. Egyik, hogy sok lány beteg és sokan vannak karanténban, így a kicsik is megmutathatták mire képesek. Remekül futballoztak. A másik, hogy küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk. Végig nagyon magabiztos teljesítményt nyújtottak a lányok. A játékra helyeztük a fő hangsúlyt aminek meg lett az eredménye. A döntő pedig maga volt a pokol és a mennyország egyben. Ellenfelünk nagyon jól futballozott. Látszott, hogy ezek a lányok akadémiai bajnokságban edződnek. Remek kis játékosok, technikailag nagyon rendben voltak és nagyon okosan futballoztak, aminek köszönhetően vezették már 3-1 re. Azonban az egri szív megmutatta magát. Küzdöttünk, harcoltunk becsülettel, ami talán ellenfelünket is meglepte. Sikerült megfordítani az állást. Büszke vagyok a lányokra. Remélem lassan vége van ennek a beteges időszaknak és elkezdünk végre kiegyenesedni. Boldog vagyok, hogy olyan együtteseket sikerült magunk mögé utasítani, akik magasabban jegyzett csapatok nálunk. Ez is mutatja van potenciál a női fociban Egerben. A felnőtt csapatunk sorra igazolja a jobbnál jobb játékosokat, mert rájöttek a hölgyek érdemes Egerben futballozni. Remélhetőleg most már tényleg a környékbeli ügyesebb lányok is úgy gondolják érdemes elgondolkodni azon, hogy jó helyen lennének Egerben. Hajrá ESE!!

Külön büszkeség hogy a torna legjobb játékosa Jakab Zsófia , a torna gólkirálynője Berencsi Bernadett lett.


Jakab Zsófia, a torna legjobb játékos

 

Berencsi Bernadett, a torna gólkirálya



Vélemény, hozzászólás?