NB III. – Csatával készültünk a tavaszi ütközetekre

 


Rendhagyó napot zárt NB III-as csapatunk. Reggel még mindenki abban a tudatban ébredt, hogy a délelőtt edzés lesz a programban. Aztán útba Füzesabony felé a Szekeres Adrián vezetőedző és a stáb megváltoztatta az uticélt. Így a csapat a 3-as út melletti Mk Paintball és Lézerharc Központ felé vette az irányt.

A csapatépítő paintball program remekül sikerült, amiről Vajda Ákos és Farkas Krisztián számol be honlapunkon.

– Szokásos délelőtti edzésre érkeztünk ma is. Aztán edzés előtt bejelentették, hogy Füzesabonyba kell ma edzenünk, mert az északin nem tudunk a mai napon. Szóval kisbuszokba ültünk, aztán elindultunk, majd út közbe jött az üzenet, hogy az abonyi műfuves pálya helyett a paintball pályára menjünk. Jól esett ez az üzenet az biztos😃, megérkeztünk ketté dobtuk a brigádot, aztán 2 óran keresztül ment a lövöldözes 3 különböző jatékban. Amit mindenki élvezett ez kétségtelen! Úgy gondolom, hogy nagyon kellett már egy ilyen program két és fél hét, napi két edzés után. Tökeletes volt kicsit kikapcsolódni, akinek kellett a feszültséget leadni😃. Kicsit feloldódtunk, így holnaptól újra beleállunk az edzésekbe.

 

– A téli felkészülés 3. hetében egy kellemes meglepetésben volt részünk a csapattal. A szakmai stáb és a klub egy csapatösszetartó paintballal színesítették meg a kemény munkával folyó napokat. Jó volt kikapcsolódni és nem a focival foglalkozni egy kis időre. A mai nap több hőst is avattunk a csaták során, remélem így lesz ez a bajnoki meccsek során is. Sok nevetéssel és nagyon jó hangulatban telt a mai napunk. Köszönjük ezt a fantasztikus élményt a stábnak és a klub vezetőségének és természetesen köszönjük a vendéglátást a füzesabonyi paintball pályán!

2022.01.20. – Csapatépítő paintball fotók



 

Vélemény, hozzászólás?