NB III. – Gólnélküli döntetlent játszottunk a BKV Előre ellen

 


Eger SE – BKV Előre 0-0 (0-0)

NB III. Keleti csoport – 29. forduló

Eger, 2022.04.10.


Az első félidőben nem sikerült a saját játékunkat játszani, így a BKV Előre állt közelebb a gólszerzéshez. A második játékrészben feljavult a játékunk és a 64. percben ugyan emberhátrányba kerültünk, de ez inkább a vendégcsapatot zavatra meg nekünk pedig erőt adott. Így az utolsó percekben több lehetőségünk is adódott a gólszerzésre, mellyel akár a három pontot is itthon tarthattuk volna. Összességében elmondható viszont, hogy igazságos pontosztozkodás történt a találkozón, mellyel továbbra is a 12. helyet foglaljuk el a tabellán.


*


– Az első félidei játékunkkkal nem lehetünk elégedettek, talán az eddigi 11. fordulóból most játszottunk legrosszabbul ebben a játékrészben. A félidőben szerettünk volna változtatni, de inkább kivártunk vele, ami után javult is a gyengébben játszók teljesítménye. Ettől függetlenül úgy éreztük, hogy apadon ülők többet hozzá tudnak tenni a játékhoz, így ezért lett a négyes csere. A kiállítás után, amikor emberhátrányban játszottunk, akkor fegyelemzettebb volt a csapat, pontosabbak voltak az átmeneteknél. Ennek az eredménye volt, hogy az utolsó öt percben három olyan lehetőségünk is volt, amelyből gólt szerezhettünk volna. De egy ilyen 60. perc után örülhetünk annak, hogy nem kaptunk gólt, illetve, hogy döntetlenre tudtuk hozni a mérkőzést. Azért büszkék lehetünk a játékosok, mert, mint a múlt héten is, most is, főleg az utolsó 20. percben, amikor emberhátrányban voltunk el tudták tüntetni a tabellán elfoglalt helyezésbeli különbséget.

 

MÁTYÁS TIBOR

BKV Előre ügyvezetője

– Az első félidőben abszolút fölényben játszottunk és gólokkal kellett volna vezetnünk. A második játékrészben folytattuk a helyzetkialakítást, de képtelenek voltunk a kapuba juttatni a labdát. A kiállítás után fejetlenül mentünk előre, de szerencsére gólt nem kaptunk, így nagykülönbségű győzelem helyett meg kellett elégednünk egy ponttal.

Jók: Ferkó Á., Szabó N.

Forrás: HEOL


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-BKV Előre)


 


Mérkőzés fotók (Eger SE-BKV Előre)


Forduló eredményei


Aktuális tabella


Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!



 

Vélemény, hozzászólás?