U13 – Magabiztos győzelem Salgótarjánban

 


SBTC – Eger SE 0-5 (0-0)

U13 – MLSZ Országos – Észak -Keleti csoport – 19. forduló

Salgótarján, 2022.04.14.


– Csütörtök délután remek időben, szép környezetben játszottunk bajnoki mérkőzést Salgótarjánban! Szabadnap, halasztás miatt majd 3 hete nem léptünk pályára, kíváncsi voltam, hogy reagálunk erre! A mérkőzés elején nem jól működött a letámadásunk, sokszor lemaradtunk, távol voltunk az ellenféltől, így lendületből vihették a védelmünkre a labdát! De álltuk a sarat! A támadásainkban volt veszély, de ekkor még kimaradtak a helyzetek! Kiegyenlített volt a mérkőzés ebben a periódusban! Majd megszereztük a vezetést egy átlövés után, ami megnyugtatta a csapatot! Stabilabbá váltunk, elöl jöttek a további gólok is, amivel gyakorlatilag el is döntöttük a találkozót! Magabiztosan nyertünk, a gólokon kívül is volt még rengeteg helyzetünk, kapufánk! Sokszor szemre is tetszetős támadásokat vezettünk! Mindenki hozott egy átlag felettit, emellett voltak kiemelkedő teljesítmények is! Örülök nagyon a győzelemnek, kedden Mezőkövesdet fogadjuk hazai pályán, jó lenne innen folytatni, ahol abbahagytuk!

Mérkőzés jegyzőkönyv (SBTC-Eger SE)


Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!



 

Vélemény, hozzászólás?