U15 – Ellentétes félidők után pont nélkül maradtunk Szentendrén

 


Dunakanyar SE-Szentendre – Eger SE 3-1 (0-1)

U15 – MLSZ Regionális kiemelt – Kelet – 21. forduló

Szentendre, 2022.04.23.


– A két ellentétes félidő teljesítménye miatt ma nem sikerült a pontszerzés. Az első félidőben minden tekintetben a mi akaratunk érvényesült, védekezésben a középső zónában szűkek és zártak voltunk így csak a két szélen voltak lehetőségei támadni a hazaiaknak ami a kapura veszélytelenek voltak. Az átmenet labdaszerzésben rengeteg 1 v. 1 elleni párharcot nyertünk meg, ami után sok esetben tudtunk gyors kontra támadást indítani és az egyik ilyen végén gyönyörű góllal sikerült megszerezni a vezetést is.

A második félidőben az egyéni és csapat védekezésben is hatalmas hibákat vétettünk, egyszerűen a kapunk elé/felé ívelt magas labdák olyan káoszt eredményeztek, hogy három esetben is gólt kaptunk belőle.Ráadásul balszerencsések is voltunk mert 1:1 állásnál a csereként beállt friss támadóink közül sajnos sérülés miatt emberhátrányba is kerültünk, így esélyünk sem volt már a pontszerzésre.
Csupka Leventének ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk!

 


Mérkőzés jegyzőkönyv (Dunakanyar SE-Szentendre-Eger SE)


Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!



 

Vélemény, hozzászólás?