Győzött a bajnoki rajton az U16

A második fordulóban kapcsolódott be az U16-os korosztály a bajnoki küzdelmekbe az MLSZ Regionális Kiemelt Keleti-csoportjában, mivel az első fordulóból a Dunakanyar SE elleni mérkőzésünk elhalasztásra került. A bajnokságot hazai pályán kezdtük a Gödöllői SK ellen.

Gyetván Krisztián edző értékelése: Az előjelek nem éppen nekünk kedveztek, hiszen egy nagyon rapszodikus felkészülésen vagyunk túl és a mérkőzés előtt több meghatározó játékos hiányzott sérülés vagy betegség illetve családi elfoglaltság miatt. A kezdeti megilletődöttség után a gyerekek percről – percre szebb játékot mutattak be, és a 14. percben megszereztük a vezetést. Ezt félóra elteltével egy remek egyéni alakítás után növeltünk, majd a félidő vége előtt egy távoli lövéssel megtripláztunk. Nem volt olyan párharc, amiből vesztesen jöttünk, volna ki. A három rúgott gól mellett több gólszerzési lehetőségünk adódott, ami kimaradt. A második félidőben is mi domináltunk, szereztünk újabb találatot, amivel végleg eldöntöttük a mérkőzést. Viszont a mutatott játék már eléggé döcögősre sikerült, túl sok pontatlanság és egyéb ki nem kényszerített hibák sokasága miatt. Összességében megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, további sok sikert kívánok a gödöllői csapatnak. Az edzői stáb nevében gratulálok a srácoknak, hogy egy élvezhető, nézhető és megalkuvást nem tűrő focit raktak ki a pályára a hibák ellenére is. Továbbá köszönjük a bíztatást a szép számban megjelent szülői gárdának.

Hamar Botond értékelése: A felkészülésünket egyénileg július 4-én, csapattal pedig július 25-én kezdtük. A tervezettnél rosszabbra sikerült a felkészülés. Azonban az utolsó héten észbe kaptunk, hogy itt a bajnokság és elkezdtünk nagyon odafigyelni. Itthon kezdtük meg a szezont a Gödöllői SK csapatát fogadva. Esélyeink jók voltak a győzelemre. A meccset jól indítottuk. Letámadtunk, ahogy az edzők kérték és ezzel a Gödöllőt megsemmisítettük. Egy szép kontra támadás után jött is az első gól. Koczka Krisztofer talált be László Soma szép szólója után. A második gólt Kelemen Balázs szerezte egy távoli lövés után. Középkezdések után egy kicsit a Gödöllő is feltámadt, de nem voltak ránk veszélyesek. Egy megelőző szerelés után Cseh Bálint vette észre, hogy kint áll a kapus majd távolról lőtt és megszerezte a csapat harmadik gólját. A félidőre 3-0-ás előnnyel mentünk. A második játékrészre úgy mentünk ki, hogy nem állunk meg megyünk tovább. Az ellenfél eladott labdáját kihasználva Jakab Balázs talált be a kapuba és lett 4-0 az eredmény. Sajnos egy kicsit lentebb esett a játékunk, de a 3 pontot itthon tartottuk. László Somát sérülés miatt le kellett cserélni innen is jobbulást kívánok Somának! Gratulálok a csapatnak!

 

 

                                Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?