U9-es csapatunk elstartolt a Kölyökligában

Vasárnap U9-es csapatunk is megkezdte szereplését a Kölyökliga 2022/2023 szezonjában. A budapesti Bánka Kristóf Sportközponti eseménysorozat 1. fordulójában fiataljaink két mérkőzésen mérettették meg magukat.

Nagy Barbara edző értékelése: A Barca Cup-on aratott tornagyőzelem nagyon feldobta a gyerekeket, mely meglátszott az egész heti edzésmunkájukon, és ez a lendület kitartott a Kölyökligában is. Ellenfeleinket a mérkőzések elején rövid idő alatt elért több gólos vezetések ellenére sem becsültük le, végig élesen és kellő motivációval játszottunk. A héten gyakorolt cseleket szépen végrehajtottuk, kiválóan felépített támadásokat vezettünk és tetszetős gólokat rúgtunk. A feltolt védekezésünk és letámadásaink hatékonyan megakadályozták az ellenfelek labdakihozatalait, rengeteg labdát szereztünk már az ellenfelek térfelén. Ugyanakkor van még hová fejlődni, és ebben a bajnokságban lesz ennél nehezebb napunk, nagyobb játékerőt és ellenállást tanúsító, keményebb csapatokkal szemben. Gyakorlunk és készülünk tovább szorgalmasan a soron következő mérkőzésekre.

 

Eredmények:

Eger SE – Dunakanyar RUFC 18-0

Eger SE – Mercedes Kecskeméti LC 14-0

 

Résztvevő játékosaink:

Dancs Dominik

Roszkos Lénárd

Juhász Örs

Domoszlai Olivér

Lévai Marcell

Czank Csongor

Kovács Áron

Király Soma

 

                                 Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?