U15: “Presztizscsata ellentétes félidőkkel”

U15: Eger SE – Mezőkövesd 1-0 (0-0)
Sipos Lajos vezetőedző értékelése: Kimondva-kimondatlanul is tisztában volt azzal mindenki, hogy presztizscsata elé néz a brigád, így nem is kellett noszogatni különösebben senkit egész héten megfelelően dolgoztak a fiúk. Egy betegünk meggyógyult, egy sérültünk felépült úgyhogy jó előjelekkel készültünk a derbyre.
Az első félidőt a megbeszéltek szerint magasan, agresszíven védekezve kezdtük, ami nem ízlett az ellenfélnek. Az első 15-20 percben uraltuk a játékot és több lehetőséget alakítottunk ki a Kövesd tizenhatosánál, de az utolsó passzok vagy döntések nem jöttek össze, így gólt nem tudtunk szerezni.
A továbbiakban is támadásban jól váltogattuk az oldalakat, és szélről próbáltunk az ellenfél védelme mögé kerülni. A Kövesd szórványos támadásai azonban több ízben veszélyt hordoztak magukban, és néhány esetben üggyel-bajjal sikerült csak tisztázni.
A szünetben még nagyobb koncentrációt kértem és egy-két pozícióban változtatást eszközöltünk.
Úgy tűnt hasznos volt a csapat felrázása, hiszen pár perccel a 2. félidő megkezdését követően egy Demeter-Kis Geri összjáték után szemre tetszetős gólt lőttünk. Hiába vártam, a jó folytatás az bizony elmaradt… Ahelyett, hogy magabiztosan uraltuk volna a meccset, elbizonytalanodtunk amiből az ellen, energiát nyert. Rossz döntések tömkelege, hibák halmaza jellemezte játékunkat, semmi sem működött úgy ahogyan  előtte.
A Kövesd azt játszotta, amit mi az első játékrészben és volt, hogy hosszú percekre beszorultunk saját térfelünkre. Támadásaink erőtlenek voltak és néhány playerünk elveszett a sokaságban, így úgy tűnhetett, hogy az ellenfél többen van. A lényeg a lényeg újfent megtörtént az ami “szokott”, a 2. játékrészben kipukkadtunk, összeestünk kinek hogy tetszik.
Végül is sikerült megőriznünk egy gólos vezetésünket, és győztesen elhagyni a pályát.
A 2. félidőkben történt negatív tendenciát lesz a legfontosabb rendezni a következő időszakban, lesz miről beszélgetni a fiúkkal.
Mindenképpen megjegyzendő és megsüvegelendő az, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést és láthatóak a fejlődés csírái.
Jók: Racsek, Gergely, Neufeld, Demeter

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?