U16: Győzelem a szentendrei éjszakában….

Gyetván Krisztián vezetőedző értékelése: Újabb rangadó várt az U16-os csapatra, a Dunakanyar SE csapata ellenében, mely az előző évi bajnokság bronzérmese volt. A szerdán lejátszott mérkőzés az első fordulóból került pótlásra. Kalandos körülmények között értünk Szentendrére, a mérkőzés kezdését megelőzően 40 perccel. A találkozó előtt nem kértünk semmi újat a fiúktól, csak erősítettük bennük a hitet, hogy meg tudják csinálni, amit maguk elé kitűztek, azaz győztesen hagyni el a játékteret. Ahogy szokott rögtön letámadtuk az ellenfelet, amely szinte teljesen a hosszú indításokra rendezkedett be. A pálya méretéből adódóan, technikai hiba nem fért bele, hiszen egy rossz labdaátvétel és már is „grundfoci” alakult ki. Az első oldalváltásból Hegyi Zalán révén megszereztük a vezetést – Puskás-díjas gól volt. Mezőnyfölényünk érződött, azonban egy bedobás utáni kavarodásból, egyenlítettek a hazaiak. A félidő további részében többet birtokoltuk a labdát, de az utolsó átadásokban mindig hiba csúszott, így döntetlennel mentünk pihenőre. A félidőben emlékeztettük a srácokat a tavaszi mérkőzésre, több helyen változtattunk és továbbra is bátor támadójátékra, valamint nagyobb koncentrációra hívtuk fel a figyelmet. A második félidő elején egy előre vágott labdából a hazaiak megszerezték a vezetést. A fiúk egymás bíztatva vetették bele magukat a folytatásba, sorra nyerték meg a párharcokat és maradtak támadásban. Aminek meg is lett az eredménye, hiszen a kapott gól után 10 perccel tudtunk egyenlíteni, majd a vége előtt 10 perccel pedig már vezettünk is. Nagy munkát raktak bele a fiúk, hogy győztesen hagyják el a pályát. A mérkőzés után újra felhívtuk a figyelmet, hogy két teljesen elkerülhető gólt kaptunk, és ezzel magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Nagyon értékes győzelmet arattak a fiúk, egy jó erőkből álló hazai csapattal szemben. Hétvégén újabb rangadó vár a csapatra, hiszen a szintén hibátlan listavezető UDSE látogat Egerbe.

Vörös Tibor Dániel szemszögéből a mérkőzés: Egy nagyon nehéz ellenfél ellen kellett játszunk, ráadásul késtünk önhibánkon kívül. Végig mi voltunk a kezdeményezőbbek és a jobbak is. A gólunkra 2 elkerülhető góllal válaszoltak, de amit utána műveletünk az volt a legszebb. Egy ilyen pályán egy 11 emberrel védekező csapat ellen felállni és győzni az magáért beszél. Hibák nyilván voltak, de ezek, elkerülhetetlenek azért edzünk napról napra, hogy kijavítsuk őket. Összességében szerintem le a kalappal a csapat előtt. A saját teljesítményemről annyit, hogy megpróbáltam minden számomra kiszabott feladatot teljesíteni azt, hogy több, kevesebb sikerrel, érzésem szerint minden megtettem, amit tudtam. GRATULÁLOK FIÚK!! BIG WIN!!

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?