U14 leány: Két győzelem egymás után a mérleg

Nyíregyházán múlt héten játszottuk az idei bajnokság eddigi legnehezebb mérkőzését. A tavalyi bajnokcsapat otthonában 3-1-es győzelmet arattunk, mely úgy gondolom nagy lendületet adott a lányoknak!

Nyíregyháza -Spartacus – Eger SE 1:3

 Gólok: Érsek Eszter 2, Csengeri Lili

Nagy Barbara vezetőedző értékelése: Nehéz mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy ellenfelünk egy jól összerakott, fizikálisan erős csapat. Sok helyzetünk nem volt, az ózdiak teljesen visszavontan védekeztek, nem igazán hagytak területet nekünk, ezért arra kértük a lányokat, sokkal többet lőjenek kapura. Végig mezőny fölényben voltunk, a kapusainknak sok védeni valója nem volt, Bartalis Júlia vezérletével a védekezésünk nagyon jól működött.  Érsek Eszter nagyszerű egyéni szólója révén a 39. percben sikerült megszereznünk a vezetést, majd a 66. percben Csengeri Lili egy távolabbi lövésből növelte előnyünket.

Igazi csapatmunka volt, mindenki hozzátett valamit! Szorgalmasan dolgozunk tovább és a következő mérkőzésre készülünk!

 

Ezen a héten a következő ellenfelünk az Ózd VSE leányai voltak. 

Csengeri Lili az U14-es leány csapat kapitánya a következőképpen látta a mérkőzést: Egy jól védekező, sportszerű Ózdot sikerült legyőznünk. A mi csapatunkban sok fiatal lány van, akiknek ez az első bajnoki évük, ezért nem az eredmény az elsődleges, hanem a fejlődés. Megyünk tovább a megkezdett úton és reméljük, elérjük a kitűzött célunkat. További sok sikert kívánunk az Ózdnak! HAJRÁ ESE, HAJRÁ LÁNYOK!

Eger SE- Òzd VSE   2:0

 Gòlszerzö: Érsek Eszter és Csengeri Lili

 

 

Csengeri Lili csapatkapitány

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?