U9: Sikeres érettségi vizsgát tettek fiaink a diósdi U10-es utánpótlás tornán

2022. 11.27. DNS Utánpótlás Torna, Diósd U9

Nagy Barbara vezetőedző értékelése: Azzal a nem titkolt céllal neveztünk az elmúlt hétvégi tornára, hogy játékosaink megtapasztalják, mennyivel gyorsabb, technikásabb, és érettebb játékot kell nyújtani egymás után több meccsen is az egy évvel idősebbek között. Így egy évvel fiatalabbként 2014-es születésű gyerekekkel (Kun Levi 2015) két remek és győztes mérkőzéssel hangolódtunk a nehezebb ellenfelekre, melyeken sikeresen eltüntettük a korosztályos különbségeket, gyorsan, agilisan és szervezetten játszottunk, tetszetős gólokat rúgtunk.

Aztán jött a csoportban három jóval keményebb ellenfél, köztük egy nagyobb arányú vereséggel, ami kissé lelombozta a srácokat. Ugyanakkor átbeszéltük a célokat, és a 12 csapatos tornán végül a két helyosztóból egyet megnyerve az igen előkelő 6. helyen zártunk. A tapasztalat gyűjtésen túl mentálisan és fizikálisan is fejlődtünk! Összességében mindenki odatette magát, de a gyerekek közül kiemelkedett Kovács Áron, aki a torna gólkirályi címét is elnyerte 10 találattal, valamint Kun Levente, aki 2015-ös születésűként tüntette el a fizikális különbségeket, remek teljesítményével.

Az eredményhirdetésen is külön kiemelték fiainkat, akik büszkén hallgatták az ellenfelek elismerő tapsát!
Bravó srácok, remekül vizsgáztatok!

Csapatnévsor: Dancs Dominik, Filep Zalán, Czank Csongor, Szabó Zente, Kun Levente,
Juhász Örs, Roszkos Lénárd, Kovács Barna Áron, Király Soma

A torna gól királyi címét Kovács Áron kapta.

 

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?