NB III.: A Hidasnémeti VSC csapatát fogadjuk

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályában szereplő Hidasnémeti VSC gárdáját fogadja az Eger SE NB III-as csapata január 11-én szerdán 17 óra 30 perctől. A két gárda a Felsővárosi Sporttelepen méri össze erejét. Az egriek ellenfele a 6. helyen áll a bajnokságban 8 győzelemmel, 3 döntetlennel és 5 vereséggel. Egy ponttal előzi meg őket az Ózd-Sajóvölgye, valamint kettővel van lemaradva a Bánhorváti csapata. 

Dobler Szabolcs játékos, NB III., Eger SE: A taktikai elemeket, amiket elrontottunk most az MTK II. ellen kiszeretnénk javítani, Támadásban pedig gólokat szeretnénk rúgni az ellenfélnek. Minél jobban tudjuk javítani a helyzet kihasználásunkat és amit az edző kért taktikai utasításokat 100%-ig be kell tartanunk, hogy meg tudjuk nyerni a holnapi meccset.

Burger Botond játékos, NB III., Eger SE: A felkészülés alatt második edzőmérkőzésünket játsszuk. Az a célunk, mint csapat, hogy minden egyes edzőmeccs előtt egy új elemet építsünk be a játékunkba. Próbálunk fejlődni, meg vannak a gyengeségeink a erősségeink, mindkettőt fejleszteni szeretnénk. Ezek az edzőmeccsek arra jók, hogy a bajnoki mérkőzésre teljesen készen legyünk és elérjük a célunkat.

A héten még egy edzőmérkőzés vár az Eger SE-re január 14-én szombaton 13 órától, az NB II-es Aqvital FC Csákvár együttese érkezik a Felsővárosi Sporttelepre.

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?