NB III.: Eger SE – Hidasnémeti VSC 4-1

Győzött a második edzőmérkőzésen az Eger SE NB III-as csapata. Az ellenfél a Hidasnémeti VSC együttese volt a Felsővárosi Sporttelepen.  Az első találat a 16. percben történt Révész volt eredményes a vendégek kapujánál majd nem sokkal később Gáspár is értékesített egy gólt. Így 2-0-ás egri vezetéssel fordultak a csapatok. Ezt követően az hazai gárdánál Jacsó talált be a Hidasnémet hálójába, majd érkezett egy válasz Zsiga révén. 3-1. Végül Jacsó még egyszer sikeres volt, így 4-1-re győzött az Eger. A héten még egy edzőmérkőzés vár az Eger SE-re január 14-én szombaton 13 órától. Az NB II-es Aqvital FC Csákvár együttese érkezik a Felsővárosi Sporttelepre.

Céró Bálint vezetőedző, NB III., értékelése: Az ellenfelünk az előző szezonban még az NB III. Keleti-csoportjában szerepelt. Úgy érzem, hogy sikerült játékban és labdabirtoklásban, valamint helyzet kihasználásban föléjük kerekednünk. Szerettünk volna a labdaszerzéseket gyakorolni középső zónákban és ez sikerült! A labdaszerzések után voltak lehetőségeink, sőt még egyszer az ellenfél védekező harmadában is sikerült labdákat szereznünk. Örülök nagyon a 2005-ös játékosok remek teljesítményének, az egyik fiatalunk gólt is szerzett. A mérkőzés abszolút elérte a célját. Készülünk tovább a kijelölt úton. Szombaton a Csákvár gárdája ellen játszunk, bízunk benne, hogy ott is tudjuk az e hétre kitűzött elemeket gyakorolni.

Gólszerzők: Zsiga (Hidasnémeti VSC), Révész, Gáspár, 2 Jacsó (Eger SE)

Pályára lépett (Eger SE): Szalay Alex, Burger Botond, Fényes Szabolcs, Papp Kristóf, Farkas Gábor, Petrecsko Román, Hegedűs Dávid, Csutora Mihály, Révész Gergely, Kovács Dávid, Simon Attila, Szent-Ivány Szilárd, Juhász Gergő, Kispál Tamás, Jónyer Kristóf, Hadnagy Bence, Dobler Szabolcs, Gáspár Milán, Vattay Márton, Szabó Martin, Jacsó Dávid, Verhoczki László

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?