NB III.: Győzelem a hét harmadik ezdőmérkőzésén

A héten a Gyöngyös ellen 3-0-ra, az Eger SE második együttese ellen 2-0-ra nyert az első számú csapat. A hét utolsó edzőmérkőzésén a szintén NB III-as Bánk-Dalnoki LA  gárdáját fogadta az Eger SE a Felsővárosi Sporttelepen. A két csapat háromszor 30 perces mérkőzésen mérte össze tudását. Az első találat Kovács Dávidtól érkezett, majd a hazai csapatnál próbajátékon lévő Józsa Marcell Ádám szerezte az újabbat. Így az Eger SE megtartotta a kapott gól nélküli sorozatát a héten, 2-0-ra nyertek. A folytatásban január 25-én, szerdán 12 órától a Budaörs vendégei lesznek, majd január 27-én, pénteken a szlovák harmadosztályú Fülek látogat a Felsővárosi Sporttelepre, a találkozót 17 órától játssza a két gárda egymás ellen. A főpróbát pedig Szolnokon tartják az egriek február 5-én vasárnap, 14 órától.

Céró Bálint vezetőedző értékelése: Túl vagyunk a hatodik edzőmérkőzésünkön. Úgy gondolom, hogy a srácoknak a lábai most már teljesen ólomba vannak öntve, nagyon nehezen közlekednek. Ennek ellenére mindent kiadtak magukból a mérkőzés során. Túl vagyunk három héten, ahol a labdaszerzésnek különböző fázisait próbáltuk gyakorolni. Ez most csúcsosodott ki, a kapott gól nélküli mérkőzésen, bár az ellenfélnek is volt lehetősége, hogy két pontrúgás után találatot szerezzen, illetve egyszer egy labdaeladásunkat megbüntették. Ennek ellenére sikerült kapott gól nélkül lehozni a találkozót, örülünk neki természetesen. Helyzetekben voltak lehetőségek, amiket próbáltunk gólra váltani, ebből kettő sikerült. Az eredmény jelen pillanatban másodlagos, örülünk, hogy nem lettek újabb sérültjeink, hiszen 4 játékos ezek miatt kiesett. Bízunk benne, hogy a jövő héten vissza tudnak csatlakozni a felkészülésbe, valamint, hogy az utolsó három hétre ráfordulva el tudjuk kezdeni a labdával való játékunk fejlesztését is.

Eger: Szalay – Burger, Papp, Fényes, Juhász, Jónyer, Csutora, Hadnagy, Tóth, Simon, Kovács

Cserék: Berki, Koczka, Jacsó, Vattay, Révész, Gáspár, Józsa

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?