NB III.: Szolnokkal főpróbázik az Eger SE csapata

Utolsó edzőmérkőzésére készült a héten az Eger SE NB III-as csapata. Az ellenfél a Közép-csoportban szereplő Szolnoki MÁV FC. A gárda jelenleg a 18. helyen áll. A találkozót 14 órától rendezik a Szolnoki Tiszaligeti Stadion pályáján. Ez az utolsó erőfelmérő az egriek számára, hiszen február 12-én vasárnap folytatódik a 2022/23-as szezon.  Megyei rangadóval kezdenek a fiúk tavasszal, az FC Hatvan vendégeként. A találkozó 14 órakor kezdődik.

Szalay Alex játékos, NB III., Eger SE: Most zártuk az 5. hetünket a felkészülésben. Szerintem nagyon szépen fel volt építve az egész végig mentünk mind védekezésben, mind támadásokban amiket szerettünk volna. Szolnokra utazunk, ami a bajnokság előtt a főpróba. Ott még ami hibát találunk, azt kijavítjuk, illetve finomítunk rajta. Ami meg jól működik arra rá lehet erősíteni. Reméljük, hogy egy győzelemmel tudunk belemenni az első bajnokiba és egy sikeres tavaszi szezon elé nézünk.

Eredmények: 

Január 7., szombat: Eger SE–MTK II. 1–2
Január 11., szerda: Eger SE–Hidasnémeti VSC 4–1
Január 14., szombat: Eger SE–Csákvár 1–2
Január 17., kedd: Gyöngyösi AK–Eger SE 0–3
Január 19., csütörtök: Eger SE–Eger SE II. 2–0
Január 21., szombat: Eger SE–Bánk-Dalnoki LA 2–0
Január 25., szerda: Nyíregyháza Spartacus II.–Eger SE 0–0
Január 27., péntek: Eger SE–Füleki TC (szlovákiai), Eger, Felsővárosi Sporttelep 5-2
Február 5., vasárnap, 14.00: Szolnoki MÁV FC–Eger SE

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


 

 

Vélemény, hozzászólás?