NB III.: Vereség a megyei derbin

Nem alakult jól a megyei derbi az Eger SE NB III-as csapata számára. Vasárnap az FC Hatvan vendégei voltak a 2022-23-as szezon 21. fordulójában. Az őszi győzelem után a visszavágót is sikerült behúznia a hazai gárdának. A 64. percben Soós értékesítette a helyzet, ami három pontot hozott a hatvaniaknak. A folytatásban az Eger a Békéscsaba második együttesét fogadja február 19-én, vasárnap 14 órától. 

Céró Bálint vezetőedző értékelése (Eger SE): A Hatvan csapata teljesen megérdemelten szerezte meg a győzelmet ezen a találkozón. A játékunk sajnos nem érte el a kívánt minőséget. Mondhatnám azt, hogy első füves mozgásunk volt és emiatt a lábak meg voltak kicsit fogva, rengeteg volt a technikai hiba. Ez mind csak kifogás keresés lenne. Azt gondolom, hogy ennél sokkal jobban kell játszanunk. A felkészülési mérkőzések alapján úgy ítéltem meg, hogy játékminőségben sokat fogunk előre lépni, ez azonban nem valósult meg. A héten ki fogjuk elemezni, hogy miért nem működtek azok a dolgok, amiket eddig maradéktalanul végre tudtunk hajtani.

Zoran Spisljak vezetőedző értékelése FC Hatvan): Ezúttal egy gól is elég volt a három pont megszerzéséhez. Mind az első, mind a második félidőben voltak lehetőségeink a gólszerzésre és több találatot is szerezhettünk volna. Zártan, szigorúan védekeztünk, az ellenfélnek alig volt lehetősége a kilencven perc alatt. A csapat minden poszton maximumot nyújtott.

FC HATVAN–EGER SE 1–0 (0–0)

GÓL: Soós D. (63.)

FC Hatvan: Cellár – Tarjáni, Bárkányi, Karácsony, Tarnóczi – Szabó R. (Laczik, 52.), Kitl K., Panyi, Dinka (Fellner, 86.) – Czibolya (Soós D., 52.) – Sármány (Sipos J., 89). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
Eger SE: Szalay A. – Burger, Papp K. (Juhász G., 64.), Fényes, Farkas G. – Tóth L. (Dobler, 81.), Kispál (Berki P., 72.), Csutora (Hegedűs D., a szünetben), Jónyer (Ablonczy, 64.) – Kovács D., Simon A. Vezetőedző: Céró Bálint

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?