Mozgalmas héten van túl az Eger SE U8-as csapata

Az elmúlt héten csütörtökön Mezőkövesden szerepeltek edzőmérkőzésen, majd a többi egri utánpótlás gárdához hasonlóan a kis focisták is részt vettek a DNS UP Fesztiválon, szombaton. 

Mezőkövesd

Daru Márk edző értékelése: Csütörtökön Mezőkövesdre kaptunk meghívást egy egymás elleni
mérkőzésre. Úgy gondolom ez a találkozó teljes mértékben segítette a gyerekek fejlődését. 2×2 mérkőzést játszottunk le cserék nélkül, ami miatt, a végére teljesen értetődő volt, hogy a gyerekek elfáradtak. A 2 mérkőzés 4 felidejéből három  nagyon szoros ki-ki mérkőzésre sikerült a kövesdi gyerekekkel. Védekezésben nagyon agresszív és kemény párharcokat láthattunk míg támadásban szép egyéni megmozdulásokat. Köszönjük a meghívást Tóth Ádám kollégámnak, szeretettel várjuk őket egy visszavágóra. Hajrá Eger!

DNS UP Fesztivál

Daru Márk edző értékelése: Szombaton pedig Diósdon szerepeltünk a gyerekekkel a DNS UP fesztiválon. A tornán velünk azonos erősségű csapatokkal küzdöttünk meg. Úgy gondolom, hogy a lejátszott 7 mérkőzésből 6 mérkőzésen ki-ki meccseket játszottunk, aminek nagyon örülök személy szerint. 1 találkozó volt, ahol lankadt egy kicsit a figyelmünk és ezt ki tudta használni az ellenfél.
Szeretném, ha hasonló kaliberű csapatok ellen tudnánk játszani a tornák többségén.
Hajrá Eger!

 

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?