Vattay Márton: ,,Megtisztelő és nagy kihívást jelent számomra az NB III-as csapatban játszani.”

Vattay Márton télen érkezett az Eger SE NB III-as csapatához. Az UTE U19-es gárdánál szerepelt korábban, ahol a megyei és az MLSZ Regionális bajnokságban összesen 11 esetben volt kezdő. Felnőtt csapatunkban az FC Hatvan ellen még a kispadon ült, majd hazai pályán mutatkozott be egri színekben a bajnokságban, a Békéscsaba II. gárdája ellen, a legutóbbi mérkőzésen Füzesgyarmaton pedig már a kezdőcsapatot erősítette. 

Miért döntöttél az Eger mellett? 

Céró Bálint vezetőedző hívására érkeztem a csapathoz. Mivel ő korábban a bátyám edzője volt, tudtam, hogy kedveli és bízik is a fiatal játékosokban. Egy NB III-as csapatban játszani számomra megtisztelő és nagy kihívást jelent.

Hogy érzed magadat a csapatban?

Az első perctől fogva nagyon befogadók voltak a csapattársak, ez megkönnyítette a beilleszkedést. A rutinos játékosok is mindenben segítenek, sokat tanulhatok tőlük. A stábtagok is nagyon segítőkészek, tényleg remekül érzem magam itt.

Mi a célod itt a gárdánál?

Az utánpótlás után a felnőtt labdarúgás teljesen más: gyorsabb a játék, az ellenfelek erősek, nagyon fontos a győzelem. A célom az, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak, hétről hétre fejlődni tudjak és hozzá tudjam segíteni a csapatot minél több győzelemhez.

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?