U14: ,,Sajnálom, hogy nem ponttal tértünk haza Monorról!”

MLSZ Országos U14 Alap csoport Kelet 15. forduló

A 15. fordulót játszotta le az Eger SE U14-es csapata. Az elmúlt hétvégén a Monor vendége volt a gárda az MLSZ Országos Bajnokságban. Egy találat született a találkozón a 71. percben a hazai együttes javára, így 1-0-ra nyertek. A következő mérkőzésen a Békéscsabát fogadják az egri fiúk március 18-án, 12 órától. 

Monor Se – Eger Se 1-0 (0-0)
Jók: Mádi-Nagy Zsolt, Tóbik Soma

Sóskúti Balázs edző értékelése: Egy hajtós, pörgős, helyenként taktikus és párharcokkal teli mérkőzésen vagyunk túl. Mind a két csapat szervezett volt és kompakt, az első félidő ezért inkább a középső zónában mozgott. A második játékrészben már mind a két gárda jobban koncentrált a támadásokra és a befejezésekre. Hol nekünk volt helyzetünk, hol pedig a hazai együttesnek. Ezen a mérkőzésen egy gól döntött, amit sajnos most az ellenfél csapata szerzett.
Számomra pozitívum a látottak alapján a szervezettség védekezésben mind a három zónában, a mélységi passz megjátszása, második félidőben a támadásfelépítés, illetve az AKARAT, ALÁZAT és a KONCENTRÁCIÓ.
Amiben fejlődnünk kell nagyon rövid idő alatt a labda nélküli mozgás, illetve a második labda megszerzése.
Összességében elégedett voltam a csapattal. Sajnálom, hogy nem ponttal vagy pontokkal tértünk haza.
Mindent elmond a gárdáról, hogy a mérkőzés végén többen sírtak, illetve feküdtek le a földre a hármas sípszó után.
Ez azt jelenti, hogy MINDENT megtettek a játékosok a sikerért és a mérkőzésért!
Szoktam mondani játékosoknak, „úgy gyere le a pályáról, hogy tudjunk egymás szemébe, illetve a tükörbe nézni, hogy én igenis megtettem minden!” Ez így is történt.
További sok sikert „Lázi”-nak az ellenfél edzőjének és csapatának!
Hajrá Eger!

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?