U12: ,,Meg kell találnunk a probléma gyökerét.”

U12: EGER SE – NYÍREGYHÁZA 
MLSZ Országos Bajnokság Észak-Kelet: 16. Forduló

Az MLSZ Országos Bajnokság 16. fordulójába a Nyíregyháza Spartacus FC csapatát fogadta az Eger SE U12-es gárdája. A találkozót a vendégek nyerték a Felsővárosi Sporttelepen. Legközelebb a DEAC-hoz utaznak az egriek március 19-én, vasárnap. 

Káplár Tamás edző értékelése: Kimondottan jól kezdtük a mérkőzést, szervezett játékkal építkeztünk hátulról, mindemellett kevés lehetőséget adtunk az ellenfélnek. Több jól kivitelezett labdakihozatallal tudtunk érvényesülni, és az ellenfél védővonalai mögé kerülni. Még a gól sem maradt el ezúttal, és előnyben fordulhattunk az első 20 percet követően.

A második negyedben kapott büntetőt érvényesítette a vendég csapat, ami látszólag megrázta a gyerekeket. Ezt követően sikerült gyorsan fordítania az ellenfélnek, az egri gyerekek pedig elvesztették a hitüket magukban. Ennek következtében a harmadik és negyedik negyedünk sajnos értékelhetetlen volt, teljesen elvesztette a csapat a tartását.

Összességében meg kell találnunk a probléma gyökerét, hisz ugyan az a két csapat játszott a mérkőzés első és utolsó negyedében is egymás ellen, a játék képe azonban ég és föld volt.
Mentálisan kell helyre tennünk magunkat, és nem beletörődni a pofozógép szerepbe.

Játékosok

Szitás Armand
Juhász Martin
Kása-Polonkai Mihály
Móré Kende
Nagy Bulcsú Ábel
Popov Martin
Gál Kristóf
Kovács Zsombor
Sós Bulcsú
Juhász Levente
Schmitt Benjamin
Rüll Csaba
Tóth Péter
Erős Gergő

 

A Kisvárda ellen indította volna a csapat a tavaszt, azonban ezt a mérkőzést elhalasztották. A találkozót május 24-én, szerdán pótolja a két gárda.

https://adatbank.mlsz.hu/match/59/0/25982/16/1807545.html

 

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?