Az MLSZ Regionális bajnokság 16. fordulójában az UDSE együttesét fogadta az Eger SE U15-ös csapata. A Felsővárosi Sporttelepen 1 gól született a vendégek javára a 18. percben. A következő mérkőzésén a Mezőkövesdhez utazik az Eger március 25-én, szombaton. A találkozó 11 órakor kezdődik.

Sipos Lajos vezetőedző értékelése: A mérkőzést ragyogó időben, de az erősen kifogásolható állapotú füves játéktéren játszottuk.

Az első játékrészben főleg a pálya középső zónájában folyt a játék, mi a megszokottak szerint masszívan védekeztünk a labdával jó barátságban lévő ellenfél ellen. Sajnos az átmenetekben labdaszerzést követően körülményesek voltunk, a játékunk kiszámítható volt.A mérkőzés nem volt folyamatos, a játékvezető kartárs túlontúl szenzitív volt a test -test elleni küzdelemre, így sűrűn- különösen sok alkalommal – szakította meg a játékot. A 18. percben a vendégegyüttes egy hibánkat góllal büntette meg, amitől nem törtek meg a fiúk és igyekeztek kiegyenlíteni. Meg is szereztük az egyenlítő gólunkat egy különösen formás akció során, de azt a spori asszisztense jelzésére les címen annulálta.

A második félidőben továbbra is nagy birkózást láthattak a nézők, de gól már nem esett, támadó játékunk erőtlen volt, egyedüli veszélyt Demeter Buda játéka jelentette az ellenfélre. A hozzáállásra panaszom nem lehet, szoros mérkőzést játszottunk, ennyi volt benne.

Jók: Racsek Zoltán, Gergely Zsolt, Balogh Levente, Demeter Buda

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?