NB II.: A Kazincbarcika következik női csapatunknak

NB II-es női csapatunk a Kazincbarcika ellen lép pályára szombaton, ennek apropóján két játékosunk véleményét kérdeztük meg!

Csehi Kincső játékos: Személy szerint nagyon jól érzem magam a csapatban, mivel a lányok segítőkészek és közvetlenek.

Régebb óta focizok Egerben, így az évek alatt sok új arcot ismertünk meg, akiknek segítettünk beilleszkedni, ezért egy szuper csapat kovácsolódott össze, nem csak az öltözőben, de a pályán is.

Az edzéseken remek a hangulat, változatos feladatokkal készülünk a hétvégi meccsre. Mindenki 100%-ot tesz bele a munkába, külön dicséret a fiataloknak, akik lelkesen dolgoznak velünk együtt.

A szombati meccsről győzelemmel szeretnék hazatérni. Úgy gondolom felkészülve utazunk Kazincbarcikára és mindent megteszünk, hogy miénk legyen a 3 pont!

Pintér Petra játékos: Nagy reményekkel és lelkesedéssel készülök a szombati meccsre! Úgy érzem hogy győzni fogunk, egész jól kezd összekovácsolódni a csapat! Mindenkiben megvan a küzdés ezáltal tudjuk egymást motiválni! A csapatban nagyon jól érzem magam, aranyosak, és közvetlenek voltak a lányok az első pillanattól kezdve!

A mérkőzés március 25-én, szombaton 11 órakor kezdődik Kazincbarcikán.

 

Hajrá Eger! Hajrá lányok!

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?