NB III: Az irány Jászberény

Az NB III-as bajnokságban újabb szerdai mérkőzés következik. Az Eger SE a Jászberény együtteséhe utazik április 12-én. Vajon megismételhető a vasárnapi bravúr? Hamarosan kiderül.

Juhász Gergő vasárnap csapatkapitányként léphetett pályára hazai környezetben a BKV Előre mérkőzésen. 

Juhász Gergő játékos, Eger SE: Hatalmas motivációval és erővel töltött el, hogy Egriként a városomat képviselhettem és a meccs végén együtt örülhettünk a szurkolókkal!! Egy nehéz mérkőzéssel nézünk szemben, ahol fontos lesz, hogy végig türelmesek maradjunk és ugyan azzal a szenvedéllyel lepjünk pályára, mint a hétvégén! Mindent meg fogunk tenni azért, hogy 3 pontot szerezzünk!

Tóth László két találatot is szerzett a vasárnapi mérkőzésen.

Tóth László játékos, Eger SE: A hétvégi győzelem után újra nyerni szeretnénk, úgy is kell pályára lépnünk. Legyakoroltuk, amit játszani szeretnénk, tudjuk, hogy mire számíthatunk tőlük. Nehéz lesz, mert masszívan védekeznek, ezért türelmesnek kell lennünk. Remélem, tudom növelni a góljaim számát vagy gólpasszokkal segíteni a csapatot a győzelemhez.

A találkozó 16 órakor kezdődik.

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?