U14: ,,El kell felejteni ezt a mérkőzést!”

MLSZ ORSZÁGOS U14 ALAP CSOPORT KELET 20. FORDULÓ

EGER SE – GÖDÖLLŐ 1-6 (0-2)
Gólszerző: Seres Noé

A 20. fordulóját játszotta az Eger SE U14-es csapata az elmúlt hétvégén. A Felsővárosi Sporttelepen a Gödöllő gárdáját fogadták. Szabó öngóljával indult a mérkőzés az első percben, majd az 50 percben így már 4-0-ra vezettek a vendégek. Nem sokkal később Seres talált be a Gödöllő kapujába, azonban még kétszer eredményes volt az ellenfél. Így 6-1-ra kikapott az Eger.

Sóskúti Balázs vezetőedző értékelése: Sajnálom ezt a mérkőzést, mert egész héten nem ezt az arcukat mutatták a játékosok.
Amit megbeszéltünk semmi sem valósult meg. Nem azért, mert nem tudják a gyerekek megvalósítani a már megtanult taktikai elvárásokat, hanem azért, mert  ilyen mentalitással és dekoncentráltsággal nem lehet még a grundon se hozzá állni. Az viszont mindent elmond a gyerekekről, hogy az öltözőben meccs után néma csönd volt, ami azt jelenti, hogy mélyen magukba néztek. Minden csapatnál elő szokott ez fordulni. Tanultak belőle a srácok.  Hétvégén javíthatunk a Salgótarján otthonában.
Gratulálok a Gödöllőnek és további sok sikert kívánok!
Hajrá Eger!

A mérkőzés következő fordulójában az SBTC vendége lesz az Eger április 23-án. 

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?