NB III.: Hét nap alatt újabb három meccs

Ismét sűrű hét elé néz az Eger SE NB III-as csapata. Vasárnap a DEAC vendégei lesznek, szerda a már bajnok BVSC érkezik a stadionba, majd egy héttel később a Hajdúszoboszlóhoz utazik az együttes.

Április 23-án a DEAC látja vendégül az egrieket. Ősszel 2-0-ra győzött a vármegyeszékhely gárdája. Több hiányzóval utazik az együttes Debrecenbe. A védelemből sérülés miatt hiányzik Fényes Szabolcs és az eltiltott Juhász Gergő, valamint kérdéses, Farkas Gábor, Jónyer Kristóf és Tóth László játéka is. A találkozó 17 órakor kezdődik a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sporttelepen.

Tóth László játékos, Eger SE: Megint egy hét alatt három mérkőzést játszunk. Holnap is a győzelemért utazunk, szeretnénk most már feljebb lépni a tabellán. Úgy gondolom, hogy egyértelműen megérdemeljük ezt. Szerdán pedig a már bajnok BVSC ellen folytatjuk ezt, itthon szeretnénk tartani a három pontot. Nem tartunk tőlük, aztán szeretnénk a hétvégébe úgy belemenni, hogy szereztünk minimum négy, de inkább hat pontot.

Kovács Dávid játékos, Eger SE: A holnapi meccsre ugyan úgy készülünk, ahogy eddig egy jó sorozat van mögöttünk, sajnos a körösladányi meccs nem úgy sikerült, de holnap biztos vagyok benne, hogy javítani fogunk és három ponttal fogunk haza térni Egerbe. A szerdai mérkőzésről csak annyi, hogy egy jó csapatot fogadunk majd, akik már bajnokok. Gratulálunk nekik innen is, de nem feltartott kézzel megyünk bele a párharcba. Úgy gondolom jó meccseket fogunk játszani és sok-sok ponttal fogunk Hajdúszoboszlóra utazni.

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?