U19: Győzelem az utolsó hazai mérkőzésen

Utolsó hazai mérkőzésén győzött az Eger SE U19-es csapata. Az ellenfél a BSE Palóc Farkasok voltak, akikkel korábban 4-2-re nyertek hazai pályán az Alsóházban. A Felsővárosi Sporttelepen a vendégektől először Géczy volt sikeres, majd Bozó egyenlített ki. Fordulás után Koczka és Bozó szerzett találatot végül Géczy góljával igyekeztek felzárkózni a Farkasok, de így is 3-2-re nyert az Eger. https://adatbank.mlsz.hu/match/59/13/26693/12/1816778.html

Nagy Krisztián vezetőedző értékelése: Az első félidőben rossz mentalitással és hozzáállással játszottunk. Ennek ellenére uraltuk a mérkőzést, azonban minőségben nem nyújtottunk maradandót. A második 45 percre már úgy jöttünk ki, ami az elvárható lenne. Meg is lett az eredménye, hiszen nagyon gyorsan eldöntöttük a találkozó sorsát. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk.

Az Eger jelenleg az 5. helyen áll 4 győzelemmel, 1 vereséggel és 4 döntetlennel. Még három mérkőzés van hátra. Pótolja a csapat az Újpest elleni találkozót május 13-án, majd az FC Hatvanhoz utaznak, végül pedig a bajnokságot a Vác otthonában zárja a gárda május 24-én. 

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?