U10: Bronzérmes lett a Bayern Cup-on a csapat

Az elmúlt hétvégén hosszú utat tett meg az Eger SE U10-es csapata. Az út irány a Bayern Cup volt, amit Augsburgban rendeztek meg. 24 csapat nevezett a korosztályban, ez által 6 db 4-es csoportra lettek osztva. A három napos torna után az egri gárda a bronzéremnek örülhetett. Nagy Zoltán vezetőedző készített számunkra egy hosszabb beszámolót

Nagy Zoltán vezetőedző értékelése: Péntek hajnalban indultunk és szerencsésen megérkeztünk kora délután. Nagy izgalomban volt mindenki az esti első csoportmérkőzésünk végett, ám várt még ránk előtte a torna megnyitója. A megnyitón körülbelül 2500 játékos vett részt és amennyiben, mindenkit legalább 1 hozzátartozó elkísért, alsó hangon mondhatom, hogy voltunk körülbelül 5000-en. Zászlókkal egy nagy kört futott minden csapat és mindenki tapsolta, éljenezte a társakat. Mondanom sem kell, elmondhatatlan boldogság és öröm látszódott a gyerekeken!

Ezt követően kezdődött az első csoport mérkőzésünk, melynek őszintén szólva nem örültem, tudván, hogy mennyit utaztunk, ez emberpróbáló volt alaposan. Pazar körülmények voltak, parádés pályák (15db). A szabályok kicsit megváltoztak, hiszen nem volt les és hazaadás sem. Szerencsére villám gyorsan sikerült alkalmazkodni a srácoknak a szokatlan szabályokhoz. A hangulat óriási volt! Kürtök, trombiták, dobok, zászlók, éneklések, szurkolások, ovációk… volt minden. Izgalmasan indult a csoportunk, de győztes mérkőzést tudhattunk magunk mögött. Nagy izgalommal várta mindenki a másnapi folytatást. Bármikor mentünk a pályákra, mindig nagy énekléssel vonultunk be, Eger SE indulók és egyebek. Véleményem szerint csapatkohézió szempontjából is hatalmasat lépett előre a társaság.

A szombati napon lejátszottuk a maradék kettő csoportmérkőzésünket és a győzelmeknek köszönhetően bejutottunk a legjobb 12-be. Még aznap este bekerültünk a Top 8-ba és a vasárnap reggeli meccs után elmondhattunk, hogy veretlenül jutottunk be a legjobb 4-es mezőnybe. Nagyon boldog volt mindenki.

A folytatásban tudtuk, hogy egy jó erőt képviselő német csapat ellen fogunk játszani a döntőbe jutásért. Mindenki magabiztos és határozott volt. Sikerült is vezetést szereznünk, de fél perccel a vége előtt jött a mindent eldöntő gól és elszenvedtük az első és egyetlen vereségünket. Hideg zuhany volt, így a lefújás előtti utolsó percben. Nem maradt sok időnk összeszedni magunkat, hiszen másfél óra múlva már a bronzéremért játszhattunk.

A bronz mérkőzésen 3-0-s győzelmet arattunk és hatalmas boldogság, ünnep kezdődött, tánc, éneklés, sírás, volt minden. Nagyon boldog és büszke volt mindenki. Öröm volt nézni, ahogy egymásért küzdöttek a srácok, hajtott mindenki teljes erőbedobással.

A szülők hatalmas segítséget nyújtottak számunkra! Egész idő alatt azon voltak, hogy miben tudnak segíteni nekünk és a gyerekeknek, nagyon nagy terheket vettek le a vállunkról, valamint nagyon korrekt és óriási bátorítást, bíztatást kapott minden gyermek tőlük. Ez úton is szeretnék köszönetet mondani nekik! Bármikor, bárki lépett a pályára, a lehető legjobbját nyújtotta, teljes erőbedobással küzdött, hajtott mindenki!!

Összeszámolva az eredményeket: 22 rúgott gól és 8 kapott góllal zártuk a tornát, 7/6 győzelemmel.

Eger SE-FC Uhldingen 1 3-2

Eger SE-Union Sipbachzell 3-2

Eger SE-JR Miroll 4-1

Eger SE-SW Bregenz 4-1

Eger SE-FC Aschheim 4-0

Eger SE-1880 München 1-2

Eger SE-SCR Altach 1 3-0

Mindenkire nagyon-nagyon büszke vagyok/büszkék vagyunk, óriási akarattal játszottak, hatalmas munkát tettek le és nagyszerű teljesítményt mutattak a hétvégén! Nagyon nehéz kiemelni bárkit is és nem is szeretnék igazán, mert mindenki egytől egyig óriásit játszott, mindazonáltal Kovács Barna Áron 12 rúgott gólja és Menyhárt Ádám hatalmas középpályás munkája mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A kapusunk Bertók Bernát is ide sorolható, hiszen 2/2 büntetőt is fogott és a támadás építések sokszor tőle indultak, sőt gólpassz is jegyezhető a neve mellett.

Szerintem óriási élményekkel és emlékekkel gazdagodhatott mindenki. Az meg, hogy egy nagyszerű eredmény született, hab a tortán. Szeretném megköszönni az egyesületnek és a vezetőségnek a támogatást és a hozzájárulást, hogy kipróbálhattuk magunkat nemzetközi porondon.

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?