Eger-Barca Academy 1-4 (0-3)

A 18. fordulóból elmaradt mérkőzést pótolta az Eger SE U15-ös csapata a Barca Academy együttesével. Szerda délután ez volt az Eger számára az utolsó hazai mérkőzés a bajnokságban. Először a vendégek találtak be, majd még háromszor voltak sikeresek a házigazdák kapuja előtt. Végül az egriek a 75. percben gólt szereztek, de így is 4-1-re a Barca nyert. https://adatbank.mlsz.hu/match/59/0/25972/18/1807143.html

Sipos Lajos vezetőedző értékelése: Tudtuk, hogy a csoport egyik legjobb, ha nem a legjobb csapatával találkozunk hazai környezetben. Beigazolódott a sejtésünk így a mérkőzés jelentős részében a labda ellen kellett dolgozniuk a srácoknak. Mezőnyben ezzel nem is volt gond, de ha az ellenfél lebontotta a védelmünket komoly gondokat okozott. A Barca stílus ellen nagyon nagy energiákat mozgósítottak a fiúk, de így is a találkozó 17. percében 0-2 volt az eredmény. Igaz ugyan, hogy két hatalmas ziccert mi is kialakítottunk, de mint sok ízben nem rúgtuk be. Mi lett volna ha igen…? A 37. percben egy figyelmetlenségből újabb gólt kaptunk, de ez hál’ istennek nem jelentett összeomlást.

A második játékrészben – bár az ellenfél folyamatosan cserékkel frissített – mégis szárnyra kaptak fiaink és további helyzeteket alakítottak ki. Ugyan a 48. percben megkaptuk a “szokásos” szöglet gólunkat az akarat végül is a 75′ percben szépítő gólt eredményezett Demeter Buda révén. Végül is a második félidőt döntetlenre hozták a fiúk.

A srácok egész mérkőzésen nagy energiákat mozgósítottak, panasz nem lehet rájuk, de tanulniuk kell a hibákból, hogy legközelebb sikerrel vívják meg az ilyen vagy ehhez hasonló mérkőzéseket. A 79′ percben a mezőny egyik legjobbja Demeter Buda bokaszalag sérülést szenvedett, akinek mielőbbi felépülést kívánunk!

A bajnokság utolsó mérkőzésén az Eger a DEAC vendége lesz május 28-án.

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


 

Vélemény, hozzászólás?