U19: ,,Erőben, állóképességben és tudatos játékban fejlődött a csapat.”

Az idény elejétől az Eger SE U19-es gárdája megtapasztalhatta azt milyen, ha felnőttként kezelik őket, amikor már felnőtt játékosoknak számítanak. Hiszen a gárda a megyei első osztályú együttessel edzett az egész szezonban, valamint több játékos a megyei és a NB III-as gárda keretében is szerepet kapott. Az idényt az MLSZ Regionális Bajnokság B-csoportjában kezdték, ahol az 5. helyen végeztek ősszel. 

A szezont az Alsóházban folytatták. Többek között az Újpest, a Vác és az FC Hatvan volt az ellenfél. Vereségekkel kezdtek, majd az első győzelmet a Fővárosi Vízművek ellen szerezték meg. Megyénk másik csapatával szemben pedig márciusban kikaptak, májusban azonban sikerült nyerniük. Végül 5 győzelemmel, 1 döntetlennel és 6 vereséggel a 6. helyen végeztek. https://adatbank.mlsz.hu/club/59/13/26693/14/259384.html

Nagy Krisztián vezetőedző értékelte a szezon második felét.

– Hogyan tudnád értékelni a szezont onnantól, hogy átvetted a csapatot?

Elég kétarcú a történet, hiszen sok pozitívum mellett akadtak olyan dolgok is, melyekkel nem lehetünk elégedettek. Az edzéseken való részvétel megfelelő volt, azonban a hozzáállással akadtak hiányosságok. A mérkőzéseken túlnyomó többségében jó, domináns játékot tudtunk produkálni 1-2 kivételtől eltekintve és sokszor olyan meccseken nem tudtunk eredményesek lenni, amelyeket meggyőző fölénnyel kellett volna abszolválni.

– Miben fejlődött a gárda hétről hétre?

Egyértelműen erőben, állóképességben és tudatos játékban egyénileg és csapatként is. Ilyen téren hasonló előrelépést produkált a csapat a megye I-es társasággal, azonban ez érthető, hiszen együtt edzettek.

– Melyik az a mérkőzés amiben lehet építkezni és miért?

Szerintem, ha bárkit megkérdeznénk a csapatból mindenki a Hatvan elleni idegenbeli találkozót mondaná, így én is. Egyszerűen tökéletesen játszottunk a játék minden elemében, igaz, a sima győzelem ellenére 2-3 ziccert ott is sikerült elpuskázni.

– Hogyan tudtak a fiatalok helytállni a megyei első osztályú csapatban?

Azt hiszem – és ezt említettem már – mindenki azonnal megkapta a lehetőséget a megye I-ben, amint rászolgált. Határozottan állíthatom, hogy nem okoztak csalódást ezeken a mérkőzéseken. Ahhoz, hogy még többen pályára tudjanak lépni a felnőttek között (akár NBIII-ban is), nem csak minőségben kell javulni, hanem legfőképpen mentalitásban, elhivatottságban.

– Mi vár a csapatra nyáron? Mikor kezdődik a felkészülés? 

Az U19 nyáron szétválik a kettes csapattól, a továbbiakban már más fog ezért a korosztályért felelni. Biztos vagyok benne, hogy jó kezekbe fognak kerülni! Jópáran azonban, akik még U19-es korosztályúak lesznek, a kettes csapattal folytatják a felkészülést.

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?