Női NB II.: A nyári ötödik érkező is az első osztályból csatlakozik!

Klubunk női felnőtt csapatának keretéhez újabb játékos csatlakozott. Bederna Benita Alida a születésnapján írta alá a szükséges dokumentumokat és vett részt első egri edzésén.

Érkezésével ismét egy olyan játékos fog Egerben szerepelni, aki komoly erősítést jelenthet, hiszen az elmúlt időszakot az NB I-es Kelenben töltötte, de nem csak úgy “elvolt”, hanem az összes mérkőzésen kezdőként futott ki a pályára.

“Beni” a Kelent megelőzően a Puskás Akadémia felnőtt együttesében is szerepelt, ahol többek között NB II-es bajnoki címet is szerzett.

Pályafutása során öt és fél évig a Ferencváros játékosa volt. Utánpótlás éveiben pedig az U15, az U16 és az U19 korosztályú kiemelt bajnokságokban is szerzett bajnoki címet – utóbbiban kettőt is (egyszer a Fradival, egyszer a Puskással), U17 és U18 korosztályban pedig ezüstéremmel büszkélkedhet. Többször pályára lépett a futsal szakágban is, ahol az utánpótlás bajnoki címeket követően a felnőtt NB II-ben is bajnokságot nyerő csapat tagja volt.

Üdv Egerben Benji!

Eddigi érkezők: 

Végh Katalin (Kelen), Jakab Zsófia (up), Végh Diána (Kelen), Kovács Berta (Szolnok), Bederna Benita (Kelen).

Eddigi távozók:

Nagy Zita (?), Berencsi Bernadett (?)

Tervezett felkészülési mérkőzések:

Július 22. 11:00: 1.FC Kosice (Kassán)

Július 29. ???

Augusztus 05. 10:00: Ferencváros U19 (Mezőkövesden)

Augusztus 12-13: Magyar Kupa 1. forduló

Emellett minden héten egy fiú csapat elleni mérkőzés szerepel ebben az időszakban a lányok számára, hétköznaponként.

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?