Vármegye I.: Elkezdődik a szezon az Eger SE II. számára

Szombaton játsza első mérkőzését az Eger SE második csapata a 2023/24-es szezonban. A Heves vármegyei első osztályú bajnokságban az első ellenfél az Energia SC Gyöngyös lesz a gárda számára. Az előző idényben mindkét mérkőzésen győzött az Eger. 

A bajnokság első mérkőzése 17 órakor kezdődik. A találkozót a Gyöngyösi Energia SC Sporttelepen rendezik meg.

Gáspár Milán játékos, Eger SE II.: Az idénytől mindenképpen pozitív dolgokat várok, az előző szezonban tavasszal a tavaszi tabellán az 5. helyen zártunk. Bízom benne, hogy ezt meg tudjuk tartani. A fiatalok is beleteszik a munkát. A holnapi mérkőzéstől természetesen győzelmet várok. Tavaly sikerült mindkét esetben nyernünk, reméljük ez most is így lesz. Személy szerint szeretnék góllal indítani. Szeretném ha a csapat jól működne, jó felkészülést tudhatunk magunk mögött. Három pontért utazunk holnap Gyöngyösre. 

Petz Péter játékos, Eger SE II.: A tavaszi szezon nagyon jól sikerült, így abból, valamint a nyári felkészüléssel kiegészülve egy sikeres és eredményes szezont várok. Remélem tudjuk folytatni azt a teljesítményt, amit elkezdtünk. Győzelmet várok a holnapi naptól egyértelműen, mindenki így készült egész héten. Mindent meg fogunk tenni, hogy elhozzuk a három pontot. 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?