MOL Magyar Kupa: Irány a harmadik forduló

Továbbjutott az Eger SE NB III.-as csapata a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójába. Szombaton délután ismét hosszú út állt a gárda előtt, hiszen egészen Tarpáig utaztak a második fordulóban. A Szabolcs- Szatmár-Bereg vármegyei együttes elleni találkozón nem esett találat a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem. Ezért a mérkőzést tizenegyes párbaj döntötte el. Az egri Balázs Patrik nyitotta a sort, aki be is talált, majd Iváncsics Alex védett. Schmidt Ákos egy könnyed lövéssel újabb gólt szerzett. Iváncsics pedig ismét jó irányba indult. Végül Kovács Dávid is betalált, Iváncsis pedig a harmadik tarpai lövést is hárította. Így az Eger nyerte a tizenegyes párbájt, továbbjutott a harmadik fordulóba.

Lázok János vezetőedző értékelése: Őszintén a mérkőzés nem volt jó, el kell azt mondani, hogy sajnos most az Eger nincs jól sem minőségben, sem pedig futó mennyiségben. Ezért nehéz hetek elé nézünk a következő időszakban, azonban azon leszünk, hogy változtassunk. Azt látjuk a csapatban, hogy jelenleg erre képes. Voltak olyan periódusai a meccsnek, hogy jobb volt az ellenfél, nincs mellé beszélés ezt el kell ismerni. Tudnia kell a játékosoknak, hogy több kell, mind futó mennyiségben, mind minőségben. Amennyiben ezt nem teszik hozzá akkor sajnos gondunk lehet a bajnokságban. Azért jöttünk ide, hogy ezen változtassunk és fogunk is. Itt az új játékosok, valamint ha a sérültek felépülnek én úgy gondolom, hogy rendben vagyunk, azonban jelenleg ezeket a heteket túl kell, hogy éljük. Remélem addig is, akár a Debrecen ellen egy kis szerencsével döntetlen vagy győzelem lesz. Gratulálok a fiataloknak jól szálltak bele a mérkőzésbe. Németh Gabó, Révész Geri és Balázs Patrik is. Rájuk lehet számítani. Nagyon örülök neki, illetve Iváncsics Alexnek is, hogy hozta nekünk ezt a továbbjutást.

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?