Az Eger SE U19-es csapata számára is elkezdődött a 2023-24-es szezon. Az MLSZ Regionális Középkeleti-csoportban az Salgótarján vendégei voltak az első fordulóban. Két gól született a találkozón, mindkét esetben a házigazdák voltak eredményesek a vendégek kapuja előtt, valamint a 49. percben piroslap miatt megfogyatkozott ez egri gárda. Így a mérkőzést az SBTC nyerte. https://adatbank.mlsz.hu/match/61/13/27877/1/1885223.html

Tolvaj Marcell játékos értékelése: Szerintem az elején nagyon jól kezdtük, hiszen az ellenfél csak felívelésekkel operálva tudott kijönni saját kapuja elől. A meccs nagy részében mi birtokoltuk többször a labdát ráadásul sok ígéretes helyzetet is kialakítottunk, azonban ez a sok kihagyott helyzet nem maradhatott megtorlatlan. Az ellenfél első támadásából büntetőt kapott, amit sajnos értékesítettek is. Az első félidőben tovább próbálkoztunk kisebb nagyobb szerencsével. A második játékrészben a cserék egy kis lendületet hoztak a játékba, aminek sajnos számszerűleg nem lett meg az eredménye. Folytattuk a helyzetek kialakítását azonban ezekből sem sikerült gólt elérnünk, ráadásul a csapat javára kiosztott piros lap végleg kezdte eldönteni a meccset. A csapat a végsőkig küzdött olyannyira, hogy még emberhátrányban sem tudta az ellenfél hosszabb ideig birtokolni a labdát. A találkozót végül az általuk lőtt két gól zárták le. Minden összegezve ebből a meccsből lehet tanulni sok mindent és a hibáinkat próbáljuk a következő mérkőzésre kijavítani. Hajrá Eger SE!

Gyetván Krisztián vezetőedző értékelése: A mérkőzést jó ritmusban kezdtük, a játék minden elemében a hazaiak felé kerekedtünk, azonban a helyzetkihasználásunk katasztrofális volt az egész találkozó alatt. A hazai vezetés előtt is nekünk volt lehetőségünk, majd a kontratámadásból egy jogosan megítélt büntetőből szerzett vezetést a hazaicsapat. A gól nem szegte kedvünket mentünk tovább, de az egyenlítés valahogy nem akart sikerülni. A szünetben is csak a helyzetkihasználásra hívtam fel a figyelmet, illetve a gyorsabb támadásvezetésre. A második félidő elején emberhátrányba kerültünk, de ez a hátralévő időben nem látszott, a fiúk jó felfogásban álltak hozzá, csak az a fránya helyzetkihasználás nem sikerült. A mérkőzés legvégén már mindent feltettünk egy lapra az egyenlítésért, de ahogy az lenni szokott egy előre vágott labdából a hazaiak megszerezték a második góljukat. A mérkőzés egészét nézve jár a fiúknak a dicséret a mutatott játékért, illetve hozzáállásért, dolgozunk tovább.

A következő fordulóban a Balassagyarmat látogat Egerbe. A Felsővárosi Sporttelepen 16 órától kezdődik a mérkőzés szeptember 6-án. 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


 

 

Vélemény, hozzászólás?