U13: Győzelem a bajnokság első fordulójában

Vasárnap idegenben kezdődött el az Eger SE U13-as csapat számára a 2023-24-es szezon. A gárda az első fordulóban a Mezőkövesd vendége volt. Hét találat született a mérkőzésen. Ebből egyet a hazai csapat szerzett, az egriek pedig hatot. Gól szerzők: 2 Kun, 2 Sós, Persze, Rüll. Így győzelemmel kezdett az Eger az első fordulóban.  https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27839/1/1870743.html

Bánka Balázs vezetőedző értékelése: A mérkőzést 6-1 arányban nyertük meg. Ha csak az eredményt nézzük, akár könnyed győzelemnek is tűnhet, de a találkozó közepén voltak azért nehezebb periódusai a bajnokinak. Remekül kezdtünk, védekezésünk agresszív volt, a letámadásaink működtek, elöl jöttek a helyzetek és a gól is. Sajnos a megnyugtató másodikat nem tudtuk megszerezni, és ahogy lenni szokott ilyenkor, szinte a semmiből a hazaiak egyenlítettek. Ezt követően elbizonytalanodtunk, kapkodtunk, több helyezkedési hibát vétettünk, de azért sikerült előnyre szert tenni az utolsó etapra. Viszont, amikor kétgólos előnyre tettünk szert, megnyugodtunk, felszabadultan, bátrabban játszottunk, szép gólokat szereztünk. Összességében, a teljes mérkőzés egészét nézve, megérdemelt, magabiztos győzelmet arattunk, picit magunknak tettük nehézzé a meccset. Örülök a győzelemnek, de a neheze még most!

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?