U7: ,,Az egész csapat nagyon jól teljesített, különdíjat is bezsebelhettünk.”

Az Eger SE 2017-es korosztály első megmérettetésén vett részt. Az U7-es csapat Kecskeméten járt az elmúlt hétvégén a SC HÍRÖS-ÉP KUPÁN, ahol 10 csapat volt összesen.

Bíró Petra vezetőedző értékelése: Augusztus elsejével elkezdődött a felkészülés a gyerkőcök számára, szeptember 3-án volt az első tornájuk, ahol már élesben más csapatok ellen is megnézhettük az edzésen gyakorlottak kivitelezését. Az első és legfontosabb elvárásunk az volt, hogy mindenki mosolygósan hagyja el a pályát az utolsó mérkőzés után, ami szerencsére megvalósult. Az eredményt tekintve szuper helyen végeztünk, hiszen csoport elsőként jutottunk a döntőbe legtöbb rúgott góllal, három győzelemmel és egy döntetlennel. A fináléban sajnos elfáradtunk, elfogyott a szufla, így a dobogó második helyét foglaltuk el a nap végén. Az egész csapat nagyon jól teljesített, jól érezték magukat és még egy külön díjban is részesült tőlünk Váczi Péter, mint a csapat legjobb játékosa!

Csapat tagjai: Váczi Péter, Tóth Olivér, Rüll Bea, Tanárki-Fülöp Rozi, Bajzát Bence, Vajó-Méreg Csaba

Gratulálunk az egész csapatnak!

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?