U19: Vereség a harmadik fordulóban

Egy héttel ezelőtt az MLSZ Regionális bajnokság bajnokság harmadik fordulójában az Eger SE U19-es csapata a balassagyarmati székhelyű Talent 2019 SE gárdájához látogatott, a mérkőzést Szügyön rendezték meg. Az egriek részéről Molnár már a negyedik percben gólt szerzett, ezt követően azonban négy találattal válaszoltak a hazaiak. Így 4-1-re kikapott csapatunk.  https://adatbank.mlsz.hu/match/61/13/27877/3/1886714.html

Gyetván Krisztián vezetőedző értékelése: A mérkőzést egy remekül előkészített pályán rendezték meg. A találkozó jól kezdődött számunkra, hiszen a negyedik percben megszereztük a vezetést, ezt követően viszont számomra érthetetlen módon elkezdtünk kapkodni és a szöges ellentétét csinálni annak, amit az öltözőben megbeszéltünk. A kapkodásnak és az öncélúságnak meglett az eredménye, hiszen a hazaiak előbb egy egyéni hiba után, majd a félidő lefújása előtt közvetlenül egy óriási védelmi hiba után gólokat értek el. A szünetben rendeztük a sorokat, ahol azonban a ONE MAN SHOW-al szemben tehetetlenek voltunk. Az ellenfél teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, gratulálunk nekik. A mi lelkiismeretünk tiszta, büszke vagyok a gyerekekre, hogy nem ültek fel a provokációnak a pályán, szó nélkül tűrték azt, amit verbálisan el kellett viselniük olyan helyről ahonnan nem lenne szabad. Gratulálok az ellenfélnek, sok sikert kívánunk nekik a folytatásban!

A folytatásban az Eger SE a Gödöllő vendége lesz szeptember 23-án, szombaton 10 órától. 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?