Vármegye I.: Szabadhétvége következik a csapat számára
A Heves vármegyei első osztályú bajnokságban szereplő Eger SE második csapata a Heves vendége volt az elmúlt hétvégén. Az első gólra egészen a 45. percig kellett várni, ekkor a hazaiak részéről Balázs volt eredményes. Fordulás után Szabó növelte tovább az előnyt, majd Ludányi szerzett találatot az egriek kapujába. Ezt követően Bozó két góljával elkezdett felzárkózni az vendégegyüttes, Volyák révén azonban érkezett is rá válasz a hevesiektől. Maksó öngóljával egy találat volt a különbség a két csapat között, azonban még kétszer voltak sikeres a Heves gárdája az Eger pedig egyszer, így végül a hazaiak 6-4-re nyertek. A mérkőzés jegyzőkönyve ITT érhető el.
Kaszás Norbert vezetőedző értékelése: A hétvégén a Heves vendégeként léptünk pályára. Minden adott volt a jó futballhangulathoz, hiszen villanyfényes mérkőzést játszottunk. Az első félidő mezőnyben kiegyenlített játékot hozott, viszont volt két óriási ziccerünk, amiket sajnos ismételten nem sikerült gólra váltani. Az utolsó másodpercekben egy eladott labdánkból az ellenfél viszont megszerezte a vezetést. A második félidőben a játékképe nem változott, de a gólokat megint nem mi rúgtuk. 3-0-ás állásnál 5 perc alatt sikerült egalizálni az eredményt és ezután sajnos a fiatalos hév belevitte a csapatot egy rohanásba, mert megérezték a srácok a győzelem esélyét, amiből sajnos nem jöttünk ki jól. Nem mi örülhettünk a kialakult végeredménynek. Ilyen formában vagyunk, hogy végre tudunk 4 gólt rúgni és mégsem győztesként hagyjuk el a pályát. Az NB III.-ból visszajátszók is nagyszerű hozzáállást és teljesítményt nyújtottak, ha így lesz a továbbiakban is akkor biztosan eredményesebbek leszünk hosszú távon. A hétvégén szabadnaposak leszünk, de jövőhéten szeretnénk végre három ponttal gazdagodni mert maximálisan megérdemelné a csapat!
A következő mérkőzést október 21-én játssza az Eger. A Petőfibánya vendégei lesznek 14 óra 30 perctől.
Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!