NB III.: A Kisvárda második csapata érkezik Egerbe

Az Eger SE NB III.-as csapata a Kisvárda második együttesét fogadja a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban vasárnap 15 órától. Az ellenfél jelenleg a harmadik helyen áll 6 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel, az egriek pedig a nyolcadikok. Az előző fordulóban a várdaiak a Cigánd együttesét múlták felül, az Eger azonban alul maradt a REAC-cal szemben. Zvara Dávid csalódásként élte meg a vereséget, elmondta azon lesz a csapat, hogy kijavítsák ezt a hibát. 

Zvara Dávid játékos: Személy szerint csalódásnak éltem meg, hogy vereséget szenvedtünk a REAC ellen. Nem így készültünk, úgy gondoltuk, hogy egy esetleges győzelemmel átfordulhat a támadójátékunk, illetve pozitív töltettel tudtunk volna haza jönni. Sajnos ez nem sikerült, egyéni hibák után kaptunk az az egyetlen gólt, ami végül eldöntötte a mérkőzést. Szeretnénk hétvégén itthon tartani a három pontot. Nagyon fontos a csapatnak és a szurkolóinknak is fontos lenne a győzelme egy ilyen vereség után. Pozitívak vagyunk, a heti munka is jól sikerült. Várjuk a mérkőzést!

Balázs Patrik játékos: Azt várom a mérkőzéstől, hogy tanuljunk a hibáinkból, amit most hétvégén elkövettünk. Szeretnénk egy szép győzelemmel megajándékozni a közönséget és magunkat is. 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?