Női NB II.: Nem sikerült pontot elhozni Újpestről

Az Eger SE NB II.-es női csapata az Újpest vendége volt az elmúlt vasárnap. A hazai gárda talált be először az első félidőben, majd fordulás után az 56. percben Vig egyenlített ki. Majd nem sokkal később Jakabnak köszönhetően a vezetést is megszerezte azonban gyorsan előnyt szerzett az Újpest. Így végül 3-2-re ők nyertek. 

A mérkőzés jegyzőkönyve ITT érhető el. 

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése: Küzdelmes, kemény, parázs mérkőzés volt. Sajnos hiába vezettünk nem sikerült megszereznünk a három pontot, a hazaiak pontosabbak voltak, jobban koncentráltak. Sajnos a csapatunk még nem bírja el, hogy csak négy játékos nyújtson olyan teljesítmény, amely meghaladja az átlagot. Ha hét-nyolc ember tette volna, akkor három ponttal térünk haza. Azért bosszantó, mert alkalmasak lettünk volna rá már most is. Továbbá a hangulatra sem voltak a csajok felkészülve, hisz nem sok ilyen mérkőzést játszottak, míg ellenfelünknek masszív NB I-es múltja, ezáltal rutinja volt ebben is. Ezeket a lányoknak is elmondtam, ahogy azt is, hogy a vereségért nekem kell vállalnom a felelősséget, amit meg is teszek! Pontosabb, jobb felkészüléssel (minden téren) és taktikával elhozhattuk volna a három pontot! Bízom benne rendezzük a sorokat és remek mérkőzést fogunk tudni játszani a Hatvan otthonában.

A bajnokság következő fordulójában megyei rangadó következik. Az FC Hatvan vendége lesz az Eger SE október 29-én, vasárnap 13 órától. 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


 

 

Vélemény, hozzászólás?