Vármegye I.: ,,Sajnálom, hogy ekkora meló után mégsem örülhettünk legalább egy pontnak.”

Az Eger SE második csapata az elmúlt szombaton a Heréd vendége volt. A hazaiak a 15. percben szerezték meg a vezetést Ivony révén, majd Berecznek köszönhetően kiegyenlített a vendéggárda. Fordulás után Tarinak és Szabónak köszönhetően növelte az előnyét a Heréd, majd Gáspár szépített, azonban így is a házigazdák nyertek 3-2-re. A mérkőzés jegyzőkönyve ITT érhető el. 

Kaszás Norbert vezetőedző értékelése: A hétvégi mérkőzésről nehéz higgadtan bármit is mondani még 2 nap elteltével is. Jól kezdtük a meccset, a megbeszélt dolgokat próbálták a srácok megvalósítani de ismét egy figyelmetlenségből egy szögletet követően gólt kaptunk. Nagyon nagy akarattal és remek játékkal próbálták a srácok folytatni a mérkőzést. Szerencsére még a szünet előtt sikerült egalizálni az eredményt. A második félidő legelején egy pontatlanul haza fejelt labdát ajándékoztunk az ellenfél támadójának, amit köszöntek szépen és gólra váltottak. Sajnos a játékvezető volt a leggyengébb résztvevője a mérkőzésnek és egy játékosunk fegyelmezetlenségét piros lappal jutalmazta, ami nézetünkből sárga lapot érdemelt volna. A játék képe nem változott és folyamatosan nyomást tudtunk gyakorolni így is az ellenfél védelmére, míg ők csak ívelgették a labdákat a jól termett csatáruk fejére. A 66. percben 3-1-re változott az eredmény, amit a meccs hajrájában egy gólosra tudtunk csökkenteni. Mindenkit kiemelhetnék, de az egyik legjobb teljesítményt a kapusunk, Iváncsics Alex nyújtotta, remekül együtt élt a játékkal és nagy magabiztossággal irányította maga előtt a csapatot. Gratulálok a srácoknak a hozzáálláshoz és szerintem idén a legjobb játékkal most rukkoltunk elő, sajnálom őket hogy ekkora meló után mégsem örülhettünk legalább egy pontnak, bőven benne volt az x, de ha egyenlő feltételek vannak akkor a győzelem is simán benne lett volna.

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?