U19 leány: ,,Mindent megteszünk, hogy a dobogón végezzünk!”

Az Eger SE U19-es leány csapata az MLSZ Regionális Bajnokság Észak-Keleti csoportjában a 8. fordulóját játszotta le az elmúlt hétvégén. A Vasas vendégei volt a lányok november 12-én. A gólzáporos mérkőzésen a 34. percben már 3-0-ra vezetett a hazaigárda, majd szépített az Eger. Fordulás után azonban magasabb fokozatra kapcsolt Vasas, így végül alul maradt az Eger. A mérkőzés jegyzőkönyve ITT érhető el.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése: Szerencsétlenül jött ki a bajnoki, mert egy napon volt a felnőtt együttes meccsével és a sok betegség miatt, többen nem tudtak visszajátszani. Azonban az eredmény és néhány játékos hozzáállása még így is vállalhatatlan volt és mélységesen felháborító. Természetesen levonjuk a konzekvenciát és lesz következménye, azonban az igazság az, hogy ezt a bajnokit elvesztettük, de sok van még hátra és a csapat továbbra is közel áll ahhoz, hogy ebben a korosztályunkban példátlan bravúrt végrehajtva akár dobogón végezzen! Mindent megteszünk, hogy ez megvalósuljon!

A lányokra még két mérkőzés vár ősszel. November 19-én az UTE együttesét fogadják, majd a Mezőkövesd vendégeként zárják a szezon első felét. 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?