U19 leány: ,,Örülök, hogy a csajok összekapták magukat.”

Az Eger SE U19-es csapata hazai pályán fogadta az UTE együttesét. Az elmúlt vasárnap már az 5. percben megszerezte a vezetést a hazai gárda, majd a 11.-ben 3-0 volt az állás a javukra. Csak fordulás után a 60. percben igyekezett felzárkózni a vendégegyüttes. Végül még a végén betaláltak egyszer az egriek kapujába, de így 3-2-ra a házigazdák nyertek. A mérkőzés jegyzőkönyve ITT elérhető.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése: A Vasas elleni mérkőzés után sajnos voltak változások a csapat összetételében és egy nagy beszélgetésen is túl vagyunk. Nem az eredmény miatt, hanem a hozzáállás és egyéb külső okok miatt. Örülök, hogy a csajok összekapták magukat és a három pontot itthon tartották, amellyel továbbra is esélyesek maradtunk a dobogóra.

Az Eger 18 ponttal, 6 győzelemmel és lét vereséggel a negyedik helyen áll. Három ponttal vannak csak lemaradva a dobogóról. Az ősz utolsó mérkőzésén a Mezőkövesd vendégei lesznek november 22-én, szombaton. 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?